PUKÁNSZKY
BÉLA
A középiskolai
tanárképzés 1924-es reformja Magyarországon*
Neveléstörténeti szakirodalmunkban sok szó esett már az 1924-es középiskolai
reform jelentőségéről. Többen bemutatták már, hogy a
vallás- és közoktatásügyi miniszter, Klebelsberg Kunó koncepciója hogyan
öltött testet az 1924. évi XI. törvénycikkben. Ennek
leglényegesebb eleme a középiskola típusainak további szétkülönítése és
a felsőfokú tanulmányokra való egységes jogosítása volt. Az új típus, a
reálgimnázium a hagyományos gimnázium és a reáliskola közé lépett be harmadiknak,
és hamarosan domináns szerepre tett szert. Órarendjében a görög stúdiumok már
nem szerepeltek, viszont a latin megtartott központi helyét. Emellett németet
és még egy modern nyelvet (angolt, franciát vagy olaszt) tanítottak.
Jóval kevesebb figyelmet fordítottak eddig az ugyanabban az évben kodifikált
XXVII. törvénycikkre, amely pedig a középiskolai tanárok képzésének új
rendszerét teremtette meg. Az eddigi gyakorlattól eltérően ugyanis a
tanárjelöltek számára kötelezővé tette az egyetemek mellett létesített tanárképző
intézetek látogatását és a középiskolában töltendő gyakorlati évet. E
törvény létrejöttének körülményeit vizsgáljuk tanulmányunkban, ezt követően pedig
a végrehajtás mozzanatait kísérjük figyelemmel. A vidéki intézetek közül a szegedire
koncentrálva követjük nyomon a tanárképző intézetek és a tanárvizsgáló bizottságok
új szervezeti szabályzatainak kidolgozását.
Az előzmények és a törvénycikk
A középiskolai tanárok képzéséről szóló törvénytervezet előkészítési munkálatai
igen korán elkezdődtek. Erről tudósít bennünket az a levél, amelyet a budapesti
tanárképző intézet elnöke, Petz Gedeon juttatott el - a már elkészült tervezet melékleteként - a vallás- és közoktatásügyi miniszternek. Az
1922. július 31-én kelt levélben ezt olvashatjuk: "A tanárképzés
reformjának ügye az utóbbi években a budapesti középiskola tanárképző intézet
tanácsát majdnem minden ülésén foglalkoztatta. Foglalkoztunk e kérdéssel 1920.
évi május 12-i ülésünkben; a tanügyi körökben felmerült egyes javaslatokkal
szemben már ekkor hangsúlyoztuk, hogy a tanárképzésnek továbbra is az egyetemen
kell történnie, de az eddiginél fokozottabb figyelemmel a középiskolák
szükségleteire; azt is, hogy a tanárképző intézetbe való beiratkozást, mely
eddig a jelöltek tetszésére van bízva, kötelezővé kell tenni." Ugyanebből a levélből azt is megtudhatjuk, hogy a Tanács Fináczy Ernő tanácstagot, a budapesti egyetem
nyilvános rendes tanárát, a pedagógia professzorát bízta meg a törvénytervezet
szövegének elkészítésével. A másik törvényjavaslat a középiskolai tanárok
képesítésével, a tanárvizsgáló bizottságok működésével foglalkozik. Ennek a
megszövegezése a Budapesti Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság elnökének, Szinnyei
Józsefnek a nevéhez fűződik.
Mielőtt a tanárképző intézeti tanács a két törvénytervezetet - 1922 áprilisában
- megtárgyalta volta, Fináczy Ernő egy igen
figyelemreméltó előadást tartott ugyanazon év februárjában a Magyar Pedagógiai
Társaság közgyűlésén. Ebben elemezte a középiskolai
tanárképzés fogyatékosságait és előterjesztette javaslatait: az elméleti képzés
- hangzik Fináczy véleménye - nincs tekintettel a
középiskola feladataira. Az egyetemet végzett jelölt "nem viszi magával a
szakmájához tartozó középiskolai anyag teljes tudományos készletét". A
gyakorlati képzés - a budapesti gyakorló főgimnáziumtól eltekintve - teljesen
szervezetlen. A vezetőtanárok sem minden esetben alkalmasak e tisztség
betöltésére. A továbblépéshez feltétlenül szükséges a törvényalkotás, ezzel
kell kötelezővé tenni a tanárjelölteknek a tanárképző intézetbe való belépését.
Az elméleti tanárképzés az egyetem feladata, a tudósképzés és a tanárképzés nem
különíthető el egymástól. Az egyetem viszont - elsősorban a tervszerűen összeállított
előadásokkal - vegye figyelembe a jövendő tanárok érdekeit is. A tanárképző
intézet pedig vértezze fel a hallgatókat a szükséges didaktikai és
szakmetodikai ismeretekkel.
Finánczy Ernő programja a készülő törvénytervezetben
öltött testet.
Figyelemre méltó a törvényjavaslatok sorsa. A VKM irattárának adatai szerint a
felterjesztés 1922. augusztus 3-án érkezett az egyetemi ügyosztályhoz. A
frissen beiktatott miniszter, Klebelsberg Kunó viszont csak a következő év
februárjában válaszolt rá egy leirattal. Ennek címzettje a Budapesti Tanárképző
Intézet Igazgatósága, de egy példányt a budapesti egyetem tanácsához is
eljutattak véleményezés céljából.
A leiratból kitűnik, hogy a miniszter általában egyetértett a
törvénytervezetben foglaltakkal, ugyanakkor felhívta a figyelmet a középiskola
és az egyetem közötti kapcsolat ellentmondásaira is. "A görögpotlós és a reálérettségi
vizsgálatok az abituriensek egy részét - és nem
mindig a legtehetségtelenebbeket - az egyetem néhány fakultásairól kizárják,
amelyek csak utólag, a latin, illetőleg görög vagy latin-görög kiegészítő
érettségi vizsgálatok után nyitnak előttük kaput. A kiegészítő érettségi
vizsgálatok tudományos értéke felől minden szakember tisztában van..." Elvetve tehát a kiegészítő
érettségi vizsgálatok gyakorlatát, Klebelsberg már itt felveti az ún.
"egységes jogosítás" gondolatát: "Sokkal
több haszonnal járna, ...ha a görögpotlós és
reáliskolai érettségi vizsgát tett ifjak... a latin,
illetőleg a görög nyelv és irodalom középiskolai anyagából az egyetem falai
között, a tanárképző intézet keretében nyernének megfelelő
kiképzést."
A törvénytervezetek ezután az irattárba kerültek, s csak jóval később, 1924
februárjában, a Kornis Gyulával folytatott levélvátást
követően kérte át a miniszter az aktát az egyetemi ügyosztálytól. A késlekedés
oka feltehetően az éppen kidolgozás alatt lévő középiskolai törvény (XI. tc.)
volt. Ezt igazolja az egyetemi ügyosztálynak a miniszteri átirtara
adott válasza is: "Az ügyosztály mély tisztelettel bemutatja Miniszter Úr
Ő Excellenciájának a középiskolai tanárképzésről a középiskolai tanárok
képesítéséről készült két törvényjavaslatot tárgyaló ügyiratot, s tisztelettel
megjegyzi, hogy azok érdemi tárgyalását ... a most törvényhozási tárgyalásra váró új középiskolai
törvényjavaslattal való szoros kapcsolatára tekintettel mellőzte."
A tanárképzésre és -képesítésre vonatkozó tervezetek törvényerőre emelését
fentebb említett levelében Kornis Gyula is sürgette: "Igen örülök, hogy
amit az októberi értekezleten fölvetettem, hogy ti. e
javaslatok a középiskolai törvényjavaslattal egyidejűleg jussanak kódexünkbe,
most utólag, Kegyelmes Uram, Nálad visszhangra lelt."
A törvénytervezetek tartalma
Fináczy Ernő a középiskolai tanárok képzésével
foglalkozó törvényjavaslatot magyarázatokkal is ellátta. Ebből a "Megokolás"-ból
- akárcsak a fentebb idézett elnöki előadásból - kitűnik, hogy miért volt
szükség a tanárképzés intézményeinek törvény szintjén való rendezésére:
Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter már 1870-ben
megszervezte a pesti egyetem mellé a tanárképző intézetet a gimnáziumi
tanárjelöltek számára. Az intézményhez - különböző szervezetbeli változtatások
után - Pauler Tivadar minisztersége idején gyakorlóiskola is társult.
1883-ban és 1890-ben két törvény is foglalkozott a középiskolákkal, de a
tanárképző szervezetét ezek nem érintették. 1899-ben viszont igazgatótanácsot
alakítottak a pesti tanárképző intézet vezetésére. A kolozsvári
intézet az egyetem felállításakor, 1872-ben született a budapestinél
egyszerűbb szervezeti keretek között. A debreceni és a pozsonyi egyetem mellett
1924-ig nem állítottak fel tanárképzőt.
A meglévő intézetek fennállásának több mint ötven éve
alatt sem sikerült megteremteni a kiforrott szervezeti kereteket, és
mindvégig tisztázatlan, sőt problematikus volt a tanárképző és az
egyetem közötti viszony. "E viszony pontos meghatározása valóban nehéznek
látszhatott - írja Fináczy -, mert a két intézmény
részben ugyanazt a célt szolgálja, s eszközeik is részben ugyanazok. Bővebb
tapasztalatra volt szükség, hogy egymással való összefüggésük épp úgy, mint
egymástól való elhatárolásuk, főleg pedig a mindegyiket külön-külön jellemző
feladatok megállapítása megtörténhessék." A tapasztalatok
birtokában már lehetővé vált, hogy törvénybe foglalják a középiskolai tanárképzésnek
a helyi viszonyoktól független alapelveit. Ezek a következők:
1. "Az egész törvényjavaslat azon az alapon épül fel, hogy az elméleti,
vagyis szaktudományi tanárképzés az egyetemtől el nem különíthető"
- olvassuk itt is az előadói beszédben már megfogalmazott gondolatot. "A
tanárképzés nem ugyan egyedüli, de egyik legfontosabb feladata az
egyetemnek." Helytelen az a felfogás, amely az egyetem "tisztán
tudománytanító és tudományművelő" feladatára hivatkozik. A tudóspályára
készülő egyetemi hallgatónak és a leendő középiskolai tanárnak egyaránt érdeke,
hogy a tudomány anyagát rendszeresen elsajátítsa. A tudósképzés és a
tanárképzés merev szétválasztása végső soron a középiskolai tanárok
képzettségének színvonalát és - ezen keresztül - az egész középiskolai oktatás
színvonalát szállítaná le.
Az egyetem viszont ezt a két feladatot idő és alkalom hiányában nem képes
megoldani. "Szükség volt eddig is és szükség lesz ezentúl
is oly intézményre, mely az egyetemet a tanárképzésre irányuló feladatában
támogassa, nevezetesen arról gondoskodjék, hogy a tanári pályára készülő
egyetemi tanulók a tanárképzés érdekéből fontos egyetemi előadásokat a lehetőség
szerint kellő csoportosításban és tervszerű egymásutánban hallgassák; továbbá a
szükséghez képest arról, hogy ezen egyetemi előadásokat a tanárképzés
különleges szolgálatában álló előadásokkal és gyakorlatokkal kiegészülést
nyerjenek, magának a tanárképző intézetnek keretében. Végül, hogy a
tanárjelölteknek a tanárképző intézettel kapcsolatos gyakorló iskolában a tanítás
gyakorlására alkalmat adjon."
2. A tanárképző intézetnek az egyetemmel való kapcsolata viszont semmiképpen
sem veszélyeztetheti az utóbbinak törvényekben biztosított autonómiáját.
Ez az egyetemi tanárok tanítási szabadságát is jelenti, így az intézet csak az
arra vállalkozó egyetemi tanárok közreműködését veheti igénybe.
3. Fontos, hogy az intézetnek ezeken kívül nagy tanítási tapasztalattal
rendelkező középiskolai tanárok, igazgatók is a rendelkezésére álljanak. Az ő
munkájuk segítheti elő az elméleti képzés kiegészítését a középiskolai tanításra
vonatkozó utalásokkal.
4. "A budapesti és kolozsvári tanárképző intézetek eddigi szervezetének
sarkalatos hibája az volt, hogy teljesen a tanárjelöltek elhatározására bízta,
vajon az intézetbe belépnek-e vagy sem? Senki sem volt kényszeríthető arra,
hogy a tanárképző intézet tagja legyen, s ha sohasem is hallgatott tanárképző
intézeti előadást, avagy hanyagul és csak látszatra teljesítette is tanárképző
intézeti tagságából folyó kötelességeit, egyedül egyetemi leckekönyvében
kimutatott tanulmányai alapján (melynek a rendszeres ellenőrzés elől
többé-kevésbé elzárkóznak) akadálytalanul tehet a szabályszerű időben
tanárvizsgálatot." Ez a törvénytervezet kötelezi mindazokat az
egyetemi hallgatókat, akik a középiskolai tanári pályára készülnek, hogy a
tanárképző intézetbe belépjenek, és az ott érvényben levő követelményeknek
megfeleljenek.
5. Az új törvény tiszteletben kívánja tartani a tanulás szabadságáról szóló
1848. évi XIX. tc. instrukcióit. A hallgató a kötelező
egyetemi és tanárképző intézeti előadások hallgatása és a gyakorlatok elvégzése
után fennmaradó idejét szabadon választott előadások hallgatásával
töltheti ki.
A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban a két törvénytervezetet - bizonyos
módosítások után - egyesítették. A változtatások főleg a tanárképzéssel
foglalkozó fejezetben mutathatók ki nagyobb mértékben. Ezek egy része elvi
jelentőségű kérdésekre vonatkozik.
Így például a tervezet első paragrafusa alatt ez áll: "A magyar
tudományegyetemek mellett egy-egy középiskolai tanárképzőintézet
szerveztetik." Ez a megfogalmazás valóban félreértésekre adhat alkalmat,
hiszen a budapesti és a szegedi (korábban kolozsvári) egyetem mellett már több
mint ötven éve működtek tanárképző intézetek. A "szervezés"
kifejezésbe tehát itt értelemszerűen beletartozik az "újjászervezés"
is. Ez a paragrafus az elfogadott törvényben már így hangzik: "A középiskolai
elméleti tanárképzés elsősorban a tudományegyetemek bölcsészeti karának
feladata, mely a vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyelete alatt tartozik
gondoskodni arról, hogy a bölcsészethallgató négyévi egyetemi tanfolyamának
tartama alatt szaktudományának minden ágazatával kellő sorrendben
megismerkedhessék. A bölcsészeti kar e munkájának kiegészítése céljából a m. kir. vallás- és közoktatási
miniszter a tudományegyetemek mellett egy-egy középiskolai tanárképzőt
szervez." E koncepció szerint az egyetem
egyedül nem képes ellátni a középiskolai tanárképzés feladatát, s így
szükség van a tanárképző intézet felállítására, illetve újjászervezésére. Ez
utóbbi - bizonyos előírások útján - a tanárjelöltek egyetemi tanulmányaiban
is érvényre juttatta a tanárképzés szempontjait.
A hatodik paragrafusba pótlólag iktatták a következőket: "A tanárképzőintézetek székhelyén gyakorlóiskolák
állítandók fel. Addig is, míg ilyenek fel nem állíthatók, a helybeli
középiskolák fenntartói tartoznak megengedni, hogy középiskoláik gyakorlati
tanárképzés céljára igénybe vehetők legyenek."
Itt érdemes egy gondolatnyi kitérőt tennünk. A kolozsvárról
átköltözött szegedi egyetem rektora, Menyhárt Gáspár már 1922 májusában
kérte a minisztertől az egyetemhez tartozó gyakorlógimnázium felállítását.
"Legyen szabad arra is kérnem Excellentiádat -
olvashatjuk ebben a felterjesztésében -, méltóztassék lehetővé tenni, miszerint
a jubileum napján jelenjék meg az a két kormányrendelet, amelyekkel egyetemünk
két - régi időktől megvolt, most szünetelő - vele kapcsolatos intézménye: az
ügyvédi és bírói vizsgáló bizottság és a bölcsészettudományi karhoz tartozó gyakorlóiskola
életre keltetnek."
A gyakorlógimnázium létrehozása viszont egyre késlekedett. A Baross Gábor
Állami Főreálgimnázium az 1932/33-as tanévtől kezdve
hivatalosan is a gyakorlati tanítás színhelye lett. (Már az ezt megelőző
években is találkozunk itt gyakorlatot folytató jelöltek nevével.) A gimnázium
az 1939/40. tanévtől kezdve "gyakorló jellegű"-vé vált,
gyakorlógimnázium rangjára pedig csak az 1941/42. tanévtől emelkedett. Talán ez
a példánk is eléggé meggyőzően igazolja azt az állítást, miszerint egy törvény
kihirdetése még nem eredményezi mechanikusan annak gyakorlati megvalósulását
is.
Hasonlóképpen elvi jelentőségű - és ugyanakkor szemléletmódbeli változást
tükröz - az a változtatás, amelyet a középiskolai tanárok képesítését
szabályozó törvény végleges szövegében találhatunk. A
tervezet negyedik paragrafusa alatt még ezt is olvashatjuk: "Aki a
filozófia, a magyar, a német, a francia, az angol, az olasz nyelv és irodalom
vagy a történelem tanítására akar képesítést szerezni, az, ha reáliskolát
végzett, vagy a gimnáziumban görög nyelvet és irodalmat nem tanult, köteles
reáliskolai, illetőleg gimnáziumi érettségi vizsgálatát a latin és a görög, illetőleg
a görög nyelvből és irodalomból tett érettségi vizsgálattal kiegészíteni."
Egy lapszéli ceruzás bejegyzés a következő alternatívát is feltünteti: "... vagy a középiskolai tanárképző
intézetben a megfelelő görög nyelvi és irodalmi kollégiumot hallgatni,
és abból eredményesen kollokválni."
Ez utóbbi - mint ahogy azt fentebb már bemutattuk - Klebelsberg elképzelését
tükrözi. Ő ugyanis helytelenítette a kiegészítő érettségi gyakorlatát, s a
hiányosságokat a tanárképző intézet falai között kívánta pótoltatni. Érdekes,
hogy a törvény véglegesített szövegében mindezeket a megszorításokat már nem
találhatjuk.
Az 1924. évi XXVII. tc. végrehajtása:
az új szabályzatok
1925. február 19-én kelt a vallás- és közoktatásügyi miniszternek az a leirata,
amelyet valamennyi egyetemünk tanácsa megkapott, így a szegedié is. Ebben a
következőket olvashatjuk: "A középiskolai tanárok képzéséről és
képesítéséről szóló 1924. évi XXVII. tc. kihirdetése megtörténvén, hogy a
tanárképző intézetek és a tanárvizsgáló bizottságok működésüket a törvény
szellemében folytathassák, illetve az újonnan szervezendő debreceni és pécsi
tanárképző intézetek működésüket megkezdhessék, a törvény életbeléptetése
céljából szükséges intézkedéseket sürgősen foganatosítani kívánom. E célból a
törvény végrehajtásához utasításokat, továbbá a tanárképző intézetek részére új
szervezeti szabályzatot s új középiskolai tanárvizsgálati szabályzatot
és függeléket kívánok kiadni. A törvény végrehajtási módozatainak a törvény
rendelkezései, s az egyes tudományszakok követelményei alapján való megtárgyalására,
s a megfelelő szabályzatok mikénti módosításának megállapítására az
egyetemeknek a középiskolai elméleti tanárképzésre elsősorban hivatott bölcsészeti
karának kiküldötteiből egyetemközi bizottságot kívánok
alakítani."
A miniszter a bizottságok vezetésével Petz Gedeon és Szinnyei József
egyetemi nyilvános rendes tanárokat, a budapesti tanárképző intézet igazgatóját,
illetve a tanárvizsgáló bizottság elnökét bízta meg. Felhívta a szegedi egyetem
tanácsán keresztül a bölcsészettudományi kart, hogy az egyes tudományszakok
képviselőiből ebbe a bizottságba néhány tagot sürgősen jelöljön. (A szolgálati
út betartásával az ügyintézés már akkor is meglehetősen vontatottan haladt. A
leiratot ugyanis csak közel egyhónapos késéssel tették át a bölcsészettudományi
kar tanácsához, így a miniszternek szóló jelentés a jelöltek nevével csak
március 27-én kelt.)
Az egyetemközi bizottság - amelynek ülésein a tárgyalt témáktól függően Petz
Gedeon, illetve Szinnyei József elnökölt - hamarosan megkezdte a munkát. A
Szegedről kiküldött bizottsági tagok névsorában viszont nemcsak a bölcsészkar (Bartók
György és Csengery János), hanem a matematikai és
természettudományi kar képviselőit (Gelei
József és Ortvay Rudolf) is megtalálhatjuk. A
kibővítésnek az volt az oka, hogy Szegeden ez utóbbi kar is részt vett a
tanárképzésben.
A bölcsészettudományi kar július 17-én tartott ülésén az időközben elkészült
tanárképző intézeti szabályzatot ugyanis - az egyetem sajátos viszonyait
tükröző kiegészítésekkel - további tárgyalás céljából áttette a természettudományi
karhoz. A pótlások azért voltak szükségesek, mert - mint láttuk - Szegeden a
tanárképzésben két kar vett részt, illetve mivel itt ekkor még nem volt
gyakorló-középiskola. A kar ezután saját határozatát felterjesztette a
vallás- és közoktatásügyi miniszternek. A rendkívül diplomatikusan
megfogalmazott iratban kifejezésre jutott a kar aggodalma is: az újjászervezett
tanárképzéstől féltették az egyetemi tanulmányok tradicionális öntörvényűségét.
A kar "... e felterjesztésében
kifejti azt az álláspontját, hogy a maga részéről a Kar hagyományaihoz híven készséggel
teljesíti a tanárképzés terén a karra váró feladatokat, s örömmel fogadja a
tanárjelöltek tanulmányainak tervszerű elrendezésére irányuló törekvéseket;
aggodalommal nézi azonban egyfelől azt a jelenséget, hogy a szorosan a
tanárképzésre vonatkozó intézkedéseket a minisztérium ismételten nem az eddig
is működő tanárképző intézet igazgatóságához, hanem a karhoz intézi; s íly módon az egyetem és a tanárképző intézet eddigi elvi
különállása fokozatosan veszendőbe mehet; másfelől pedig az a körülmény,
hogy az 1924. XXVII. tc. a tanárképzést a bölcsészeti
kar feladatául jelöli meg, és a most tárgyalt Szabályzat-tervezet 1. §-a a karnak ezt a tevékenységét külön is »a vallás- és közokt. miniszter felügyelete alá« helyezi, módot adhat a
Kar és egyes tagjai tudományos működésének korlátozására, ezután
megüresedő állások betöltésében, valamint a hallgatók egyetemi éveinek
eltöltésében egyoldalúan a tanárképzés szempontjait juttathatja előtérbe
és elhomályosíthatja azt az eddig érintetlen követelményt, hogy az egyetemi
tanár elsősorban a tudomány művelésére, az egyetemi hallgató pedig a tudományos
tanulmányozásra fordítsa az erejét".
A helyi sajátosságoknak megfelelően módosított tanárképző intézeti Szervezeti
Szabályzatból bemutatásra egy olyan paragrafust emelünk ki, amely jól tükrözi
az egyetem és a tanárképző - minden szubjektív vélemény ellenére meglevő - szoros
egymásrautaltságát. A szabályzat tizedik paragrafusa kifejti, hogy a
Tanárképző Intézet igazgatótanácsa az egyetem bölcsészettudományi és
természettudományi karával egyetértésben gondoskodik a következőkről:
1. Az egyes szaktudományokból évenként tartsanak olyan bevezető előadásokat,
melyek az egyetemre lépő és a tanári pályára készülő hallgatókat tájékoztatják
az illető szaktudományok feladatairól. Ennek a kívánalomnak a gyakorlati
megvalósítását jelzi az a tény, hogy a szegedi tanárképző intézetben az
1925/26. tanév második félévétől kezdve tartottak ilyen bevezető célzatú
előadásokat. Ilyen lehetett például Bartók György előadása, "A philosophia fogalma, feladata, részei", Dézsi
Lajosé, melynek címe "Bevezetés a magyar irodalomtörténetbe",
vagy Haar Alfrédé "Bevezetés a
számelméletbe" címmel. (Az első kettőn a bölcsészeti és a
természettudományi kar hallgatói egyaránt részt vettek.)
2. Az egyetemi és a tanárképző intézeti előadásokon a középiskolai tanárképzés
szempontjából fontos szaktudományok minden fontosabb ágát olyan mélységben
tárgyalják, hogy a tanárjelöltek tudományszakjuk alapelveit, módszereit és főbb
tanait rendszeres összefüggésben elsajátíthassák.
3. A tanárképző intézetben tartsanak olyan előadásokat is, amelyekből a
jelöltek utolsó, negyedik egyetemi évük alatt szaktárgyaik tanításának módszereiről
is kapjanak tájékoztatást.
4. Szaktárgyaik műveléséhez legalább egy modern nyelvet a teljes
megértés fokáig sajátítsanak el.
5. Egyetemi tanulmányaik befejezése után még legalább egy évig a megjelölt
szegedi középiskolákban végezzenek tanítási gyakorlatot.
Hogy az egyetemi előadások tematikáját a tanárképzés szükségletei
módosíthatták, azt egy másik példával is bizonyíthatjuk. Mester János, a
filozófia (később a pedagógia) professzora az 1933/34. tanév első félévére is
meghirdette előadását "Lélektan (érzelem és akarat)" címmel. Ezt
később kifejezetten "a hallgatóság tanulmányi érdekei miatt a középiskolai
tanárvizsgáló bizottság és a tanárképző intézet együttes kérésére" megváltoztatta.
Helyette az "Alkalmazott logika" című előadást iktatta be a
tanrendbe.
Az előzőekben már idéztük azt az 1925. február 19-én kelt miniszteri leiratot,
amelyben Klebelsberg az új szabályzatok kidolgozásához egyetemközi bizottságot
hívott össze. Ennek elnökéül kezdetben csak Petz Gedeont kívánta kinevezni. Az
egyetemi ügyosztály viszont Szinnyei Józsefet is javasolta a miniszternek, arra
hivatkozva, hogy ő "mint a budapesti tanárvizsgáló bizottság elnöke a
többi tanárvizsgálati bizottságok bevonásával az új szabályzatot a múlt években
teljesen elkészítette, úgy, hogy azt csak nagyon kis részében kell a
törvény újabb rendelkezéseinek figyelembevétele végett átdolgozni".
Szinnyei József a miniszterhez intézett levelében valóban
beszámolt arról, hogy a tanárvizsgálatokra érvényes szabályzat átdolgozását
munkatársaival már 1921 januárjában elkezdte. Egy évvel később plenáris ülést
hívott össze, melyen a vidéki tanárvizsgáló bizottságok is képviseltették
magukat. Ezen az ülésen egy olyan szűkebb körű bizottságot választottak meg,
amelynek feladata a már elkészített szabályzattervezet megvitatása lett.
Mikorra tehát a miniszter az egyetemközi bizottságot összehívta, már
rendelkezésre állt egy több ízben megvitatott és átdolgozott tervezet.
Ennek a bizottságnak tehát már nem volt más dolga, mint hogy a már meglevő
szabályzattervezetet az "új törvénnyel összhangba hozza". (Ennek a
bizottságnak tagja volt többek között Fináczy Ernő,
Kornis Gyula, illetve a szegedi egyetem részéről Csengery
János és Bartók György.)
A bizottság a szükségesnek vélt módosításokat elvégezte, és ugyanazon év
november 18-án már miniszteri rendelet léptette életbe a középiskolai
tanárvizsgálatok új szabályzatát.
A rendelet szövegében a figyelmes olvasó érdekes módosítást vehet észre. Az
eredeti gépírásos szöveg így hangzik: "... a
jelenleg érvényben levő középiskolai tanárvizsgálati szabályzatot a Függelékkel
együtt ezennel hatályon kívül helyezem, s ehelyett az
1925/26. tanévtől kezdve a részemről ezennel jóváhagyott idemellékelt szabályzatot
léptetem életbe..." Az eredeti évszámokat viszont egy ceruzás javítással
1927/28-ra változtatták. Mi lehetett az oka ennek a módosításnak?
A válasz szintén a VKM irattárában levő aktákban található: A szegedi
középiskolai tanárvizsgáló bizottság 1926. június 16-án ülést tartott, melyen a
miniszterhez már jóváhagyásra felterjesztett tanárvizsgálati szabályzat több
pontja ellen észrevételt tett. Az értekezlet jegyzökönyvét
viszont csak szeptemberben 22-én terjesztették fel a miniszternek. A késlekedés
okáról a tanárvizsgáló bizottság elnökének, Csengery
Jánosnak a levelésből értesülünk:
"... értekezletünk
jegyzőkönyve azért terjesztetett fel későn, mert egyrészt várnom kellett az
értekezlet után, hogy a bizottság kívánsága értelmében az egyes szaktanárok újból
tüzetesen átnézzék a kézről kézre járó birtokunkban levő egyetlen példányát
az új szabályzattervezetnek, és azután külön írásban is megtegyék még esetleges
észrevételeiket, melyeket a jegyzőkönyvvel együtt szándékoztam
felterjeszteni." Ez viszont annyi időt vett igénybe, hogy még július
elején is a tanároknál járt a szabályzat. "Másrészt azért késtünk vele,
mert időközben megkezdtem Nagyméltóságod engedélyével szabadságomat, a
bizottság jegyzője pedig - akit különben a tanév vége felé súlyos csapás ért,
egyetlen kilencéves leánykája halt el - kórházba utaltatott, és így a jegyző
betegsége s az én szabadságom miatt, csak visszatérésem után intézkedhettem a
jegyzőkönyv felterjesztése dolgában."
Melyek voltak a legfontosabb észrevételek ezen az ominózus bizottsági
ülésen? A bizottság egyik tagja, Imre Sándor egyetemi ny. r. tanár
diszkrepanciákat fedezett fel a tanárképző intézeti és a tanárvizsgálati
szabályzat egyes pontjai között. "Sok helyen nem világos a tanárvizsgálati
szabályzat - hangzott Imre Sándor véleménye -, s így mielőtt útjára bocsáttatnék előbb az ellentmondásokat ki kell
küszöbölni, a két intézmény szabályzatát egymással összhangba hozni. A
tanárvizsgálatoknak a gyakorlati évvel való viszonya nincs tisztázva... Különben célszerű, hogy minden bizottsági tag a maga
tárgya szempontjából nézze át a szabályzatot. Határozottan megállapítandó, hogy
a pedagógiából négy vagy három félévet követeljünk-e a vizsgálat előtt." Imre Sándor a továbbiakban kifejtette még, hogy a
tervezetben szereplő próbatanításokat nem tartja szükségesnek, mivel a jelölt
az utolsó évben többször tanít, s ezt a tanárképző intézet vezetői is
meglátogatják.
Érdekességként meg kívánjuk jegyezni, hogy Imre Sándor 1925 elején került a
szegedi egyetemre. A bölcsészettudományi kar dékánja először a március 26-án
tartott kari ülésen üdvözölte a pedagógia újonnan kinevezett tanárát. Ugyanezen
az ülésen választották ki az egyetemközi bizottságba küldendő professzorokat
is. Imre Sándor - feltehetően friss kinevezése miatt - még nem szerepel
közöttük. Figyelemre méltó, hogy a volt minisztériumi
államtitkár, Imre Sándor nevét feltételesen (zárójelben és kérdőjellel) mégis
feltüntették a minisztériumban az egyetemközi bizottság tagjai sorában.
A szegedi módosítási javaslatok nem találkoztak a budapesti tanárvizsgáló
bizottsági elnök, Szinnyei József helyeslésével. November 15-én kelt levelében
rámutatott arra, hogy a szabályzattervezet a négy középiskolai tanárvizsgáló
bizottság és az egyetemközi bizottság közös munkájának eredménye. Csengery János a szegedi
bizottság részéről valamennyi ülésen részt vett. A szabályzattervezetet - mint
azt az előzőekben már láttuk - végül az egyetemközi bizottság hozta összhangba
a középiskolai tanárok képzéséről és képesítéséről szóló 1924. XXVII. törvénycikkel.
A következőkről Szinnyei József így ír: "A Szabályzat-tervezetet
... az Egyetemi Nyomdában kiszedettem, néhány
példányban kinyomattam, s amidőn nyomtatásban Nagyméltóságodhoz jóváhagyás
végett felterjesztettem, egy-egy példányt a vidéki társbizottságoknak is
küldtem belőle. A Szegedi Állami Tanárvizsgáló Bizottság - jóllehet elnöke, Csengery János dr. a kinyomott példány megérkezése után
azonnal kérte, hogy bocsássunk rendelkezésére eladás céljából megfelelő
példányszámot - most újabban tárgyalta s még újabb tárgyalás alá akarja vonni a
már Nagyméltóságod elé terjesztett Szabályzat-tervezetet..."
Szinnyei József a szegedi javaslatot a budapesti tanárvizsgáló bizottság
elnöksége elé terjesztette, s az úgy határozott, hogy a szegediek véleménye tárgyalásra
érdemes javaslatot nem tartalmaz. Sőt, úgy fogalmaztak, hogy a miniszterhez
való felterjesztés ténye is "illoyális",
és ezért "a limine elutasítandó". A
budapesti bizottság tehát óvja a minisztert a szegedi módosítási javaslatok
elfogadásától, mivel az "... a
megszövegezett Szabályzat-tervezetnek minden komoly ok nélkül való
felforgatására vezethetne".
Az ügyet ezután hosszú időre félretették, s csak egy évvel
későbbi dátummal (1927. november 16.) találhatunk egy olyan feljegyzést, amely
arra utal, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter - elvetve a szegediek
javaslatát - döntött a szabályzat végső szövegéről.
Ennek az áldatlan kimenetelű vitának az lett az eredménye, hogy az új
szabályzatot az 1925/26. tanév helyett csak az 1927/28. tanévtől kezdve
vezették be. (Erről a vallás- és közoktatásügyi miniszter 16696/1928. IV.
számú rendelete intézkedett.
Ha a véglegesített szabályzat tartalmi sajátosságait vesszük szemügyre,
akkor tanúi lehetünk annak, hogyan jutott érvényre Klebelsbergnek a görög-,
illetve latintudás hiányosságainak pótlására vonatkozó elképzelése. Felidézve
az előzőekben tárgyalt XXVII. törvénycikk kidolgozásának fázisait fel tudjuk
térképezni egy sajátos folyamat állomásait. A törvény tervezetében még szerepel
a latin, illetve görög nyelvből és irodalomból tett pótérettségi
mint követelmény. A margóra írt megjegyzés már megemlíti a tanárképző
intézetben hallgatott kollégiumi alternatívaként. A becikkelyezett törvény
szövegében már egyik feltétellel sem találkozunk, az új tanárvizsgálati
szabályzat azonban már ismét foglalkozik a témával. Oldottabb, liberálisabb
szellemben tesz javaslatot a hiányosságok pótlására: "Ha a folyamodó nem
tanult a középiskolában latin vagy görög nyelvet, de az érettségi
vizsgálat után a latinból, illetőleg a görögből is tett potló
vizsgálatot, ezen vizsgálatról szóló bizonyítványa is
mellékelendő. Görög és latin nyelvi szakcsoportot csak az a tanárjelölt választhat akinek gimnáziumi vagy leánygimnáziumi érettségi
bizonyítványa van. Akik a latint nem a göröggel csoportosítják, s a
görögből nincsen érettségi vizsgálatuk, kötelesek alapvizsgálatukon
görög nyelvi alapismereteikről számot adni. Akik latin és görög nyelvi
középiskolai tanulmányokat nem tudnak igazolni, ha modern nyelvi és irodalmi
szakból óhajtanak képasítést szerezni, akkor latin, s
ha pedig filozófiából és művészettörténetből mint
harmadik szaktárgyból óhajtanak képesítést szerezni, akkor latin és görög
nyelvből alapismereteikről tartoznak beszámolni alapvizsgálatukon. Ajánlatos,
hogy az ilyen jelöltek tanulmányaik első négy félévében részt vegyenek a görög
és latin nyelvi alapismeretek közlése céljából tartott tanárképző intézeti
előadásokon."
A tanári vizsgálat háron fokból állt:
a) alapvizsgálatból
b) szakvizsgálatból és
c) pedagógiai vizsgálatból.
A vizsgák írásbeliek és szóbeliek voltak. Tematikájuk a következőkre terjedt
ki:
1. a) A magyar irodalom történetére (fő tekintettel az
újabbkori nagy írókra), kapcsolatban a magyar művelődés
történetével; b) a lélektanra, a logikára, az etikára és a filozófia
történetére; c) a neveléstanra, gyakorlati módszertanra, iskolai szervezettanra
és ezek történetére;
2. a jelölt német vagy francia vagy angol vagy olasz
nyelvismeretére;
3. a jelölt szaktárgyaira és tanításuk módszertanára.
Ezek a tárgykörök a következőképpen oszlottak meg az egyes tanárvizsgálatokon:
Alapvizsga (ezt a negyedik egyetemi, illetve tanárképző intézeti félév
lezárása előtt tették le):
1. a magyar irodalom története - amennyiban a jelölt
nem magyar szakos
2. a jelölt szaktárgyai
3. a nem modern nyelv szakosok számára egy modern
nyelv
4. a modern nyelv és történelem szakosok számára latin szövegek fordítása
Szakvizsga (letétele a nyolcadik egyetemi, illetve tanárképző intézeti
félév lezárása eéőtt esedékes):
Tárgya: a jelölt szaktárgyai
Pedagógiai vizsga (a gyakorló év után tették le):
1. filozófia
2. pedagógia
Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a középiskolai tanárok képzéséről és
képesítéséről szóló 1924. évi XXVII. törvény az ugyanazon évben
kodifikált középiskolai törvény szellemét tükrözte. A középiskolai tanárok képzésének
újjászervezésével igyekezett megfelelni a megnövekedett igényeknek. Ezek a
szempontok vezették a tanárképző intézeti és a tanárvizsgálati szabályzatok
kidolgozóit is.
A tanárképzés Szegeden is az egyetemen és az újjászervezett tanárképző
intézetben folyt a bölcsészettudományi kar irányításával. A vizsgálat egy
önálló szerv, a tanárvizsgáló bizottság előtt tették le a jelöltek. A
gyakorlóév alatt a hallgatók munkáját a tanárképző intézet irányította, tanárai
rendszeresen látogatták a jelöltek óráit. Metodikai ismereteik bővítését ekkor
módszertani tárgyú előadásokkal segítette az intézet.
Megjelent:
A középiskolai tanárképzés 1924-es reformja Magyarországon. Pedagógiai Szemle,
1989. 11. sz. 1045-1055. o.
* Ez a tanulmány "A tanárképzés története a József Attila Tudományegyetemen és jogelődjein (1872-1985)" című OTKA-kutatás keretében készült.
Lásd többek közt: Jóboru Magda: A középiskola szerepe a Horthy-korszak művelődéspolitikájában. Tankönyvkiadó, Bp. 1963; Uő: A köznevelés a Horthy-korszakban. Tankönyvkiadó, Bp., 1972; Kornis Gyula: A magyarság oktatásügye a világháború óta. Bp., 1927; Somogyi József: Hazánk közoktatásügye a második világháborúig. Bp., 1942; Neveléspolitikai dokumentumok az ellenforradalmi rendszer időszakából (1919-1931). Összeállította és a bevezetést írta: Simon Gyula. Tankönyvkiadó, Bp., 1959.
Legutóbb például T. Kiss Tamás tanulmánya foglalkozott ezzel a témával: Oktatáspolitika a Horthy-rendszerben. Társadalmi Szemle, 1986. 8-9. sz.
Fináczy Ernő elnöki megnyitója a Magyar Pedagógiai Társaság 1922. évi február 18-án tartott XXX. közgyűlésén. Magyar Paedagogia. 1922. 5. sz. 65-72. o. Megtalálható a Neveléspolitikai dokumentumok.... c. kötetben is: 360-370. o.
Az 1924. évi XXVII. törvénycikk. Középiskolai tanárvizsgálati szabályzat. Melléklet. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Bp., 1934.
Menyhárt Gáspár rektor 1922. május 17-én kelt felterjesztése a miniszterhez. O. L. K 636-1922-11-1920. etsz.
A véglegesített törvény miniszteri megokolásában Klebelsberg jó néhány pedagógiai gondolatot is megfogalmazott. Így például: "A középiskolák szervezetének az 1924. évi XI. tc. által végbevitt átalakítása mintegy külső reformnak tekinthető: középiskoláinknak igazi belső reformja azonban lényegében a jó tanárképzésen sarkallik. A jó tanár maga is a jó iskola, bármily rossz legyen is a szervezet és a tanterv: a rossz tanár maga rossz iskolát jelent, akármilyen jó is a szervezet és a tanterv... Neveléspolitikai dokumentumok... I. m. 377. o.
Jegyzőkönyv a m. kir. Ferencz József Tudományegyetem bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karának 1925. június 17-én tartott X. rendes üléséről. Csongrád megyei Levéltár VIII. 5. fond. 8. doboz 440. bksz. A budapesti tanárképző intézet szervezeti szabályzatát lásd a Neveléspolitikai dokumentumok... c. kötetben. 376-378. o.
Lásd Bartók György intézeti elnök beszámolóját az 1925/26. tanév második félévéről. O. L. K 636-1928-26-2813.
Jegyzökönyv az 1926. június 16-án tartott tanárvizsgáló bizottsági értekezletről. O. L. K 636-1928-26-2813.