A pedagógusképzés során használt tankönyvek, kézikönyvek, jegyzetek által közvetített gyermekfelfogás, gyermekkép vizsgálatával kevesen foglalkoztak eddig. Pedig ezek a mûvek széles körben fejtették (és fejtik) ki hatásukat: pedagógus generációk gondolkodásmódját, attitûdjeit befolyásolják. Tanulmányunkban a kérdést pedagógiatörténeti aspektusból közelítjük meg. Néhány XIX. századi magyar tanítói kézikönyv, neveléstani tankönyv tartalmát vesszük szemügyre azzal a céllal, hogy kiderítsük: milyen gyermekképet, gyermekszemléletet közvetítettek ezek a mûvek egykor, hogyan írtak a gyermekrõl, a gyermekkorról a leendõ tanítók és tanárok számára.

,Fekete pedagógia" vagy gyermekbarát neveléstan?

A téma felvetéséhez az ösztönzést egy német kutató, Katharina Rutschky elemzései adták. Híres, sok vitát kiváltott könyvében1

gyermekellenes ,fekete pedagógia"-ként mutatja be a filantropista és a fölvilágosodás-korabeli pedagógia java részét. Szembeszállva korábbi hiedelmekkel és vélekedésekkel ,bálványokat döntöget", amikor kikezdhetetlennek hitt pedagógiai tekintélyek munkáinak visszásságait tárja az olvasó elé.

Rutschky interpretációja szerint a filantropizmus és a felvilágosodás pedagógiai képviselõi közül sokan olyan lénynek tartják a gyermeket , mint akit kizárólag a nevelés tehet értékes emberré, a nevelés tehát az ember ,pedagógiai eszközökkel való szintetizálása". Ennek fényében az végül közömbös, hogy a gyermek erkölcstelen szörnyszülött-e avagy maga a megtestesült jóság kizárólag a pedagógus képes az ember megteremtésére, s e teremtõ tevékenység hatékonyságát fokozandó szükség van az iskolai nevelés kiterjesztésére a tanórán és iskolán kívüli élettérre is. Az iskolában kérlelhetetlen harc folyik a gyerek egyénisége ellen, az állandó ellenõrzést a frontális osztálymunka bevezetése is segíti. Mindehhez járul a gyakori testi fenyítés, melynek fokozatos számbeli visszaszorulása után a pedagógus más eszközökkel (a megszégyenítés aktusának teátrális megrendezése, rossz érdemjegyek adása stb.) juttatja kifejezésre hatalmát. A pedáns tanár a gyerek iránti elfojtott agresszióját a testi büntetés tabujának kialakulása után elsõsorban az érdemjegyekbe rejtve fejezi ki.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatokat fogalmaz meg Rutschky, s ezeket korabeli szerzõktõl vett bõséges idézetekkel támasztja alá. Könyvében többek között részleteket olvashatunk a Francke, Rochow, a filantropisták, Pestalozzi és Herbart mûveibõl.

Miután a német neveléstudomány elementáris erõvel hatott a 19. század magyar pedagógiai gondolkodására, s egész nevelésügyére, úgy érezzük indokolt annak vizsgálata, hogy a Katharina Rutschky által olyan láttató erõvel bemutatott ellentmondások, visszásságok mai kifejezéssel élve ,antipedagógiai" gondolatok vajon jelentkeztek-e a múlt század magyar pedagógiai szakirodalmában.

A következõkben néhány a maga korában közkézen forgó, igen népszerû neveléstani-oktatástani kézikönyv és tankönyv tartalmát vizsgáljuk meg két szempont szerint: 1. A nevelés céljának megfogalmazásakor kitapintható-e valamilyen koherens ,gyermekkép", gyermekfelfogás, a gyermek természetére vonatkozó elméleti háttér? 2. A nevelés módszereinek taglalásakor, elsõsorban a büntetés eljárásainak ismertetésekor a tankönyvek szerzõi milyennek tekintették a gyermeket, mennyire nevezhetõk ,gyermekbarátnak" azok a nevelési módszerek, amelyeknek alkalmazását kívánatosnak tartják? E két szempont szerinti vizsgálódás úgy véljük sokat elárul a korszak pedagógiai kézikönyveiben leképezõdõ gyermekképrõl.

Pedagógia tankönyvek a 19. században

A tartalmi szempontból szemügyre vett kötetek a következõ mûvek körébõl kerültek ki:

August Hermann Niemeyer: ,Grundsätze der Erziehung und des Unterrichts für Eltern, Hauslehrer und Schulmänner" [A nevelés és az oktatás alapjai], 1796. A. H. Niemeyer (1754-1828) a hallei egyetem teológia professzoraként írta kétkötetes pedagógiai összegzését, amely a 18-19. század fordulóján legnépszerûbb pedagógiai kézikönyvnek számított. A számos kiadást megért mû harmadik kiadását a szerzõ még egy harmadik kötettel egészítette ki. 1812-ben Ürményi József, a pesti egyetem elnöke a nádorhoz intézett felterjesztésében egy másik szerzõ, a bécsi egyetemi tanár Vinzenz Eduard Milde könyve mellett Niemeyer mûvét javasolta a pesti egyetem mellett szervezett tanárképzõ intézet (collegium repetentium) hallgatói számára a neveléstan tankönyvéül.2

A könyv 1822-ben magyarországi viszonyokra átdolgozva Ángyán János fordításában jelent meg Pesten, ,Nevelés és tanítás tudomány a' szülék, a' házi és oskolai tanitók' számára" címmel.

Niemeyernek és tanítványainak hatása számos korabeli magyar pedagógiai tárgyú munkában kimutatható, így például Szilasy János (1795-1859) kétkötetes összefoglaló mûvében is (,A nevelés tudománya, Buda, 1827), amely a szakirodalom az elsõ magyar rendszeres neveléstani összegzésként tart számon.3

Szilasy mûvét kézikönyvként felhasználták a tanár- és tanítóképzés különféle színhelyein: az egyetemi katedrától kezdve a papképzõ szemináriumokon át a tanítóképzést szolgáló normaiskolák tanfolyamain keresztül a megalakuló új, többévfolyamos tanítóképzõ intézetekig.4

Ugyancsak Niemeyer és bécsi követõje, Milde hatása érzõdik a magyar reformkor másik fontos pedagógiai kézikönyvében is, melynek szerzõje Lesnyánszky András (1795-1859) nagyváradi paptanár volt. A részletes metodikai elõírásokat tartalmazó könyv 1836-ban jelent meg Nagyváradon, s címe: ,Didaktika és methodika avvagy a' tanításnak közönséges tudománnya és a' tanítás módgyának tudománnya".5

Akadémiai díjjal jutalmazták 1837-ben Warga János (1804-1875) népiskolai tanítóknak és tanítójelölteknek szánt kézikönyvét, melynek címe,Vezérkönyv az elemi nevelés- és tanításra".6

Ennek a mûnek az átdolgozott változata 1860-ban jelent meg Pesten ,Nevelés- és oktatástan kézikönyve" címmel. A szerzõ papi szemináriumok és tanítóképzõ intézetek hallgatóinak szánta könyvét (theologicum seminariumok és praeparandiák számára), de javasolta ,magános használatra" is.

Az Eötvös-féle népoktatási törvény (1868. évi 38. tc.) megszületésének idõszakában írta ,Nevelés és tanítástan egyházi s világi tanemberek és tanügybarátok, néptanodai tanítók és tanítójelöltek használatára" címû könyvét a kalocsai tanítóképzõ tanára, Mennyey József (1823-1889).7

A háromkötetes mû elsõ ízben 1866-ban jelent meg Kalocsán. Elemzésünkhöz az 1875-ben megjelentetett harmadik, átdolgozott kiadást használtuk.

A gyermek és a nevelés célja

Niemeyer könyvének elsõ oldalain a ,természeti emberrõl" ír, s ezt az embert azaz a megszületõ gyermeket olyan lényként mutatja be, aki fejlesztésre váró képességcsírákkal jön a világra: ,Az ember bizonyos testi és lelki tehetõségekkel felkészítve jõ az életre, a' mellyeknek ki kell formáltatni és fejtõdni."8

E belsõ erõk egy részének kibontakozása, kifejlõdése az ember beavatkozása nélkül, a ,Természetnek változhatatlan Törvényei szerént" megy végbe. Rousseau gondolatai idézõdnek itt fel, aki az ,Emil"-ben természettõl, emberektõl és dolgoktól eredõ nevelést különböztet meg. ,Képességeink és szerveink belsõ kifejlesztése a természet adta nevelés" írja Rousseau.9

Emellett azonban szükség van az emberek nevelõ hatására is. Niemeyer ezt a következõképpen fogalmazza meg: ,Az embernek születése' szempillantásától fogva gyermekségében és ifjúságában, sokkal nagyobb szüksége van az idegen segítségre, mint akármely más állatnak, Szüntelennek kell lenni e' körül a' gondos ápolgatásnak , és vigyázásnak; külömben a' test, igen könnyen nyomorékká lesz, és életétõl is megfosztatik. Az embernek lelki tehetõségei más okos Valóságok segítõ munkájok nélkül soha sem hágnának fel a' tökélletesség azon léptsõjére, melyre eredetiképen alkalmatosak."10

Régi gondolat ez, amely mintegy búvópatakként elõ-elõbukkanva többször felszínre került a nevelésrõl való gondolkodás történetében. A nevelés, gondozás létszükség a gyermekre nézve szép természeti allegóriába sûrítve már egy Plutarkhosznak tulajdonított mûben is megtaláljuk ennek leírását: ,A természet olyan, mint a föld, a tanító a gazdához hasonlít, a maghoz pedig a szóbeli tanácsok és tanítások hasonlatosak."11

Még egyértelmûbben szólnak errõl Erasmus sorai: ,A természet kitûnõ talajú, noha még megmûveletlen szántóföldet ád a kezedbe, te azonban gondatlanságból elnézed, hogy a tövis és a csipke belepje, ámbár ezeket késôbb alig lehet emberi munkával kiirtani. A kicsiny magban minô hatalmas fa rejlik, minô gyümölcsöt terem majd az, ha felnô. Azonban az egész remény füstbe megy, ha a magot a földbe nem vetjük, ha a gyönge fácskát gondosan nem ápoljuk, ha beoltással nemesíteni elhanyagoljuk. A fa beoltására gondod van, hát a fiad nemesítését alvással mulasztod el?"12

Ez természet-allegória Niemeyernél is olvasható: ,Már a' régi Tudományos pallérozódással ékeskedõ Nemzetek a' Görögök és Rómaiak a' Nevelés' megfogásának kifejezésére azon szókat találták legalkalmatosabbaknak, a' mellyekkel a' Plántáknak és Elõfáknak [facsemetéknek] mivelésében éltek; a' mellyek is általjában kihozást, felnevelést, kitsalogatást, egyenesítést és nemesítést jelentenek. Valamint a' Plántában, minden a' tsirból [csírából], a' binbóból, a' virágból tsirázik, fejtõdik ki, és válik gyümöltsé; épen ilyennek nézték azok az embert az õ és lelki tehetõségeiben [tehetségeiben]. Ugy gondoljuk e' szerént, hogy itt azon kell lenni, hogy a' tsir termékeny és megmivelt földben tenyészszen, hogy a' bimbóhoz hozzá iljen az éghajlat, hogy a' virág a' levegõ ártalmai, a' zivatar ellen bátorságban [védelemben] legyen, hogy a' gyümölts éretlenül le ne essen."13

A nevelés tehát szükséges, a nevelés mint ,kicsalogatás", ,nemesítés" tehát szükséges, a nevelés hatalma rendkívüli.

Már a 17-18. századba egyre több pedagógus, filozófus például Comenius és Locke ír az oktatás mellett a nevelés fontosságáról. A felvilágosodás korában pedig új gondolatként jelentkezik a nevelés mindenhatóságába vetett hit megfogalmazása. Kant is ezen a nyomon halad, amikor az embert egyenesen a nevelés produktumának tekinti: ,Az ember csakis a nevelés által válhat emberré. Semmi más, mint amivé a nevelés teszi" olvashatjuk egyik fennmaradt pedagógiai elõadásában.14

Mint már láttuk, Niemeyer is úgy gondolja, hogy az ember gyermek és ifjúkorában rászorul az ,idegen segítségre", képességeit ,más okos Valóságok segítõ munkája" fejleszti ki. A nevelés voltaképpen a meglévõ belsõ adottságok kifejlesztésével foglalkozik: ,megelégszik azzal, ha azt, a' mi a' Nevendékben természettel megvan, kipallérozza, azt a' mit a' természet adott, kifejtegeti". Az oktatás a tanítás külsõ tartalmakat közöl, még meg nem lévõ ismeretekkel vértezi fel a gyermeket: ,a' Tanítás a' Tanulónak megfogásokat, Esméreteket és Tapaszatlásokat közöl, ollyakat, mellyek nem vóltak benne".15

E nevelõ-tanító hatások révén emelkedhet fel az ember a ,hozzá illõ tökéletesség" fokára a reneszánsz ember mérhetetlen öntudata ébred itt fel ismét egy pillanatra.16

Az eddigiek summázataként megrajzolhatjuk Niemeyer gyermekképét: Feltûnõ, hogy a német pedagógus amikor az ember a természeti ember tulajdonságairól beszél, voltaképpen a gyermek tulajdonságait elemzi. Szerinte a gyermek bizonyos adottságait maga a természet fejleszti ki, ezt az önkifejlõdést segíti a nevelés, a ,pallérozás". Nevelés és oktatás nélkül a gyermek nem válhat tökéletes emberré. A gyermek tehát Niemeyer szerint kifejlõdésre-kifejlesztésre váró adottságokkal, képességcsírákkal megáldott lény, nevelése, oktatásra szoruló ,emberpalánta". Szunnyadó értékek hordozója, amely értéket csak a nevelõ a felnõtt segítségével kerülhetnek felszínre.

Ha Niemeyer munkája után a pesti egyetem pedagógia tanárának, Szilasy Jánosnak a neveléstan könyvét lapozzuk fel, hasonló gondolatokkal találkozhatunk. Niemeyer emberképére, gyermek-felfogására rímelnek azok a sorok, amelyekkel Szilasy ,A nevelés tudománya" címû könyvét kezdi: ,Szemügyre vévén az embert látjuk, hogy azt a' természetnek jóltevõ Alkotója nemes tulajdonságok által különbözteté meg más állatoktól. Õtet már testének alkotása, tagjainak hajlékonysága, egyenes termete, fejének fenhordozása különösen díszesíti: lelki tulajdoni pedig a' földiek közûl mintegy kiemelik, 's valamelly különös teremtménnyé teszik. [ ... ] Az ember tehát úgy szólván a' földi teremtmények' remeke." 17

Az emberi fajnak ez a kiválósága az egyes ember számára csupán adottság, amely önmagától nem fejlõdik ki: a gyermeket nevelni kell: ,Azonban csak hibásan gondolhatná valaki, hogy az ember' tehetségei minden segítség nélkûl magokra hagyatva is tökéletesen kifejtõdnek. Igaz ugyan, hogy a' test' természeti törvényei szerént a' fogantatás napjától fogva mindég nevelkedik, a' tagok naponként erõsödnek; igaz, hogy a' lélek részént a' külsõ dolgok' behatása, részént önnön munkássága által különb különbféle esmereteket szerez, különb különbféle érzelmeket 's vágyokat szül: mind ezek mellett okvetlenül szükséges, hogy az ember' tehetségei kifejlõdésében segíttessenek. Gyakorlás, mívelés nélkül a' testi erõk ellankadnak, a' tagok hajlékonyságukat elvesztik; gyakorlás, mívelés mellett pedig a' test erõsödik, a' tagok ügyességre, könnyûségre kapnak. segítség, képzés (formatio) nélkûl az elme meghomályosodik, az érzõ erõ eltompúl, az akarat tunya leszen; illendõ képzés 's segedelem mellett az elme felvilágosodik, az érzõ erõ munkálkodik, 's az akarat erõre kap."18

A nevelés mindenhatóságáról szóló kanti gondolatok fogalmazódnak itt újra ahogyan azt már Niemeyernél olvashattuk.

Szilasy könyvét olvasva a felvilágosodás gyermekszemlélete bontakozik ki elõttünk: a gyermek értékes lény, aki lelkében kibontakozásra váró képességcsírák sokaságával jön a világra. Nevelni kell, hogy emberként és polgárként hasznára lehessen a köznek. Ésszerû neveléssel, helyes módszerekkel mindenki nevelhetõ, az ember élete végéig (,haltig") formálható. A legfontosabb: ki kell alakítani minden gyermekben azt a képességet, hogy uralkodjék vágyain, érzelmein, s tetteit mindig józan megfontolás irányítsa. Ahogyan Kant kategorikus imperatívusza szól: ,cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyúttal általános törvényhozás elvéül szolgálhasson".19

A nagyváradi paptanár, Lesnyánszky András didaktika tankönyvének elsõ lapjain hasonló gondolatokat találunk: ,az embernek meghatározott plánum szerint való nevelése, és csinosítása nem csak minden rideg [egyes] emberre nézve, hanem a' polgári társaságra nézve is mellyhez kiki tartozik felette fontos".20

De ezek a gondolatok visszhangoznak Warga János Vezérkönyvében is. ,Az embert már magas testalkati is kiemeli más teremtények felett: de különösen kitüntetik õt tehetségeinek hatásai" ezekkel az emberi méltóságot dicsérõ sorokkal kezdi könyvét a nagykõrösi kollégium tanára.21

A nevelés ez az egyén és közösség szempontjából nélkülözhetetlen tevékenység pedig nem más, mint az emberben szunnyadó lehetõségek felszínre hozatala: ,A nevelés nem egyéb, mint az emberben szendergõ tehetségekre czélszerû hatás, melly által a' megkötött tehetségek czélszerû szabadokká tétetnek."22

A gyermekkép, gyermekfelfogás alakulása szempontjából figyelemreméltó fejlemény, hogy ugyanez a szerzõ könyvének közel negyed évszázad múlva újból kiadott, átdolgozott változatának ugyanazon helyén már többet ír a gyermekrõl. ,A nevelés és oktatástan kézikönyvé"-nek elsõ lapjain kifejezetten a gyermekrõl szól, nem pedig az emberrõl általában: ,A gyermek a természetvilágban és emberek között él; de azért él, hogy innen a földi élet viszonyai közül egy felsõbb mennyei élet felé forduljon."23

Az eddig vizsgált mûvek közül elõször találkozunk olyan megközelítéssel, amely a gyermeket a mennyei életre készülõ lényként szemléli. A gyermek ugyanakkor ki van téve az evilági külsõ erõk hatásának is: ,Az ember szervezete; tehát a gyermeké is, a test és lélek szoros viszonyánál fogva a bölcs teremtõ által úgy van alkotva, hogy sem teste, sem gondolkozó, érzõ és akaró lelke a természet- és embervilág jelenetei iránt hatástalan nem maradhat." A nevelés is ezek közé a gyermek testét és lelkét befolyásoló hatások közé tartozik: ,... a gyermeknek mind testi ereje, mind gondolkodó, érzõ és akaró tehetsége czélszerû hatás nélkül kifejletlen marad, vagy ferde irányt vesz."24

A vizsgálódás körébe bevont tankönyvek, ,vezérkönyvek" közül a legkidolgozottabb embertani fejezetet Mennyey József kalocsai tanítóképzõ intézeti tanár ,Nevelés- és tanítástan" címû kötetében találjuk. A szerzõ valóságos antropológiai értekezéssel kezdi mûvét. ,Az ember józan világnézeti szempontból" címû alfejezetben õ is azzal kezdi mondandóját, amit már elõdeinél olvashattunk: ,A földi lények közül a legtökélyesebb az ember."25

Tökéletessége révén egyszerre két világnak: az érzéki és a szellemi világnak a tagja: ,Õ szellemi életénél fogva, melynek az állatoknál nyomára sem akadunk, egészen kiválik ezek sorából, és magasabb, enyészhetetlen, érzék fölötti világba is bele tartozik. Az ember szelleme életszerves testével egységgé levén egyesítve, õ az érzéki és szellemi világba van helyezve. Valamint a két világ nem egymástól különválva létezik, hanem az, mit látunk, képe a láthatatlannak: úgy az ember is a test hordnoka és kifejezõje a szellemnek."26

A transzcendencia és immanencia dialektikus egységét a szerzõ a továbbiakban is kifejezésre juttatja. Az emberi lét, a szellemi élet jelenségeinek taglalásakor sort kerít a magasabb szellemi funkciók (,élettevelgések") bemutatására is, melynek szerve az agy. Bõséges leírást olvashatunk a fizikai lét sajátosságai ürügyén az ember anatómiájáról, melyek után a fõ karaktertípusok bemutatására is vállalkozik Mennyey József.

A gyermekkép, gyermekfelfogás sajátosságaira utaló sorokkal ,Az ember életfejlõdése s egyénisége" címû alfejezetben találkozunk. ,Az ember nem egyszerre lesz azzá, amivé lehet, s lennie kell írja a kalocsai tudós-tanár. Mint a természetben minden kisded és alig észrevehetõ kezdeménybõl fejlõdik: szintugy az ember is. Testének fejlõdése szemmel látható, de figyelemmel kísérhetõ és észrevehetõ szellemének fejlõdése is. Teste kezdetben oly tehetetlen, oly idomtalan, hogy az idõ folytán fejlõdõ és átidomuló csecsemõnek teste szerént még képzelemben sem állíthatjuk magunk elé a belõle kifejlõdhetõ megállapodott embert. Éppen úgy szelleme is kezdetben oly jelentéktelen erõnek mutatkozik, hogy még fejlõdése és fejlesztése közben sem sejthetni, vajjon mi fog a gyermekbõl, ifjuból válni. [ ... ] Az összes embererõ kezdetben (a gyermekben) csekélynek mutatkozik és csak idõ folytán növekszik terjedelmében és hatásában. "27

Ezek a kissé bõvebben citált sorok jól szemléltetik Mennyey gyermekfelfogásának jellemzõ vonásait: a csecsemõ, a gyermek fejlesztésre, nevelésre szoruló lény, csak így válhat ,idomtalan", ,érzéketlen" kezdeménybõl e világ legtökéletesebb teremtményévé. Nyoma sincs itt még az új pedagógiai paradigmának: a 20. századot a gyermek évszázadának kikiáltó reformpedagógiai irányzatok gyakran szélsõségektõl õ sem mentes gyermekközpontúságának, ,gyermekkultusz ûzésének".28

Mennyey József szerint a gyermekben adottak az értékes emberré, képességekben gazdag felnõtté válás lehetõségei, de önmagában nem méltó arra a csodálatra, amellyel a ,legtökélyesebb lényre", az emberre tekintünk. A gyermekben a jövendõ kiteljesedés lehetõségét keresi, nem az adott pillanatban is meglévõ értékeket. Ahogyan már Kant is fogalmazott: az ember nevelés útján válik emberré, ,semmi más, mint amivé a nevelés teszi".

Mennyey mindemellett rendkívül alaposan foglalkozik a gyermekkorral, fejlõdési szakaszokat, periódusokat különböztet meg (gyermekkor: 1-6, serdülõ korszak 7-12-14-16, serdültkor: 18-22-24. életév), taglalja a különbözõ életkorok anatómiai, fiziológiai, lélektani sajátosságait. Tankönyve gyermeklélektani szempontból rendkívül kidolgozott, ezen a téren kiemelkedik a korszak hasonló témájú magyar nyelven írt pedagógiai tankönyvei közül.

Különbséget tesz a nemek sajátosságai között is, leírja a ,figyermek" és a ,leányka" tulajdonságait: ,A figyermek érzelmeiben, vágyaiban hevesebb, akarata határozottabb, s kifelé erélyesebb; ismerõtehetsége lassabban fejlõdik, de komolyabb irányt vesz és tékonyságában [hatásában] kitartóbb, mint a leánykáé; õ [a fiú] a felületességgel be nem éri; akarati tékonysága kifelé, a leánykáé inkább önmagába befelé irányul; reá inkább az értelem, a leánykára inkább az érzés, a kedély útján lehet hatni. [ ... ] Ebbõl a férfi- és nõtermészet közötti különbség is megfejthetõ. A férfi a külsõnek, az egésznek, a nõ inkább a bensõnek, az aprólékosnak áttekintésére alkalmas; a férfi érzelmei hidegebbek és higgadtabbak, a nõ érzelmeiben melegebb s bensõbb ; a férfi akarata kifelé, a nõé önmagában erélyesebb; a férfi vágyai s törekvéesi kifelé irányulnak, a nõ kifelé irányuló vágyait s törekvéseit is önmagába betéríti; a férfi családi életkörén kívûl, a nõ családi életkörén belül szeret hatni. Mindezekbõl látszik, hogy a két nem egymásnak kölcsönös kiegészítésére van teremtve."29

Az eddigiek között Mennyey József könyve tekinthetõ a legalaposabban kidolgozott munkának. Olvasóit megismerteti az emberrel kapcsolatos korabeli tudományok eredményeinek tág körével, elemzései közül nem hiányoznak a gyermekre, a gyermek sajátosságaira vonatkozó fejtegetések sem. Gyermekfelfogása azonban a többi szerzõ látásmódjával rokonítja: a gyermek teste és lelke kifejlesztésre váró lehetõségek tárháza, értékét a jövendõ tökéletes emberi tulajdonságok ígérete kölcsönzi. Nem önmagában érték, hanem a felnõtté válás folyamatában egy lépcsõfok.

Az eddigiekben vizsgált tizenkilencedik századi magyar pedagógia tankönyvekrõl általában elmondható, hogy a szerzõk a jövendõ felnõttet látják a gyermekben. Mindezek ellenére az egyes kötetek bevezetõ fejezeteiben amelyek az ember, a gyermek milyenségével, antropológiai sajátosságaival foglalkoznak nem találtunk olyan gondolatokat, amelyeket Katharina Rutschky az antihumánus, gyermekellenes, ,fekete pedagógia" körébe sorol.

Vélemények a testi fenyítékrõl

A pedagógia tankönyvek kezdõ fejezetei általában filozófiai antropológiai síkra emelkedve taglalják az ember, a gyermek sajátosságait. Kevésbé magasztos gondolatokkal találkozunk, ha az egyes könyveket tovább lapozva a gyakorlati nevelési útmutatókhoz érünk. Érdemes szemügyre venni azokat a fejezeteket, amelyek az egyes nevelési módszerekkel, a büntetéssel s ezen belül a testi fenyítékkel foglalkoznak.

Ezen a téren meglepõ egybeeséseket tapasztalhatunk. Niemeyer büntetõ eljárásként megengedi a ,fenyegetõzést", vagy ha az nem használna ,a testi fájdalmat okozó megfenyítést", ami természetesen csak akkor indokolt, ha a ,jövendõ gonosz megelõzésére lesz". Mindazonáltal óvatosságra is int: ,Hanem megkéméllye ám a' fenyitõ kéz a' Testnek könnyen megsértetthetõ részeit, fõképpen a' Fõt 's az ujjak hegyét; a' pofozást 's a' körmözést el kell hát távoztatni. Nem kell ugyan játtzani a' büntetésben, de dühösködni sem kell."30

Szilasy János sem akarja számûzni a nevelésbõl a testi fenyítéket: ,A gyengébb büntetések nem használván keményebbekhez is nyulhatni, 's az úgy nevezett testi büntetéseket is haszonra fordíthatni, mind e' mellett szorgosan távoztatván mindent, mi a' nevendék' egészségét megronthatná, illyen p. o. a' hosszas koplaltatás, az arczúl csapdozás, a' fülek' ránczigálása, a' fejben, vagy hátban verés, a' hajczibálás, az ujjak' hegyére ütés, az éles hasábfára térdeltetés ..."31

Érzékletes képet nyújtanak ezek a sorok a korabeli tanítók s tanárok nevelési praktikáiról. A súlyos testi sértés elutasítása mellett Szilasy megengedi az ,enyhébb" büntetõ eljárásokat: ,Hasznos ellenben felvigyázat alatt 's foglalatosság mellett az oskolába, vagy más helyekre zárás, a' rövidebb koplaltatás, egy vagy más éteknek elfogása, sõt szükség idejében még a' vesszõ, korbács vagy vékony pálczácska is."32

Ezen a téren egyetértés lehetett tankönyvszerzõink között, hiszen Lesnyánszky András didaktika könyvében szinte szó szerint ugyanez olvasható: ,Örökre meg vannak tiltva az oskolákban : a' bikatsök, pálcza (de nem pálczikó), korbácsok, az arczúlcsapdosás, a' füleknek ránczigálása, csipdesések, a' fejben, vagy hátban verés, a' hajczibálás, az újjak' hegyére ütés, és minden nemû térdeltetés. [...] A' vesszõ nem másképpen használtasson, hanem hogy a' Tanító annak ágaival a' gyermeknek kinyiltt kezére csapjon."33

Warga János is úgy véli, hogy ,az ütleget fõleg gyermekek közt a nevelés legmagasabb philanthropiája mellett sem lehet nélkülözni, fõleg gyermekek közt, kik még inkább az érzékiség, a testiség egyénei, mint a szellemi és lelki életéi; különösen pedig nem lehet nélkülözni ott a testi fenyítéket, hol a gyermekek a családi körbõl némi durvasággal, lehet erkölcstelenséggel jõnek iskolába. [ ... ] De a testi fenyíték mint ily bár nélkülözhetetlen is, csak utolsó esetben, igen ritkán, és soha ne indulatból, hanem szánakozólag alkalmaztassék."34

A szerzõre feltehetõen hatott a nevelés kérdéseivel is foglalkozó angol filozófus, John Locke véleménye a fenyítékrõl. Eszerint ,a verés a legrosszabb s épp ezért utoljára kell alkalmazni a gyermekek büntetésénel, a legvégsõ esetekben, mikor eredménytelenül kísérlettünk meg már minden szelíd ezközt; ha ezt jól szem elõtt tartjuk, azt hiszem, ritkán lesz szükség verésre.35

Már említettük, hogy Mennyey József tankönyve alaposság, kidolgozottság tekintetében kiemelkedik a többi vizsgált mû közül ez a megállapítás érvényes a testi fenyíték kérdésére is. Mennyey szerint vannak gyermekek, akiknél mellõzhetõ a testi fenyíték, de vannak olyanok, ,akik irányéban a fenyíték szükségkövetelte büntetés". Mindazonáltal óvatosságra inti a tanítót: ,Minden mértéktelen, kegyetlen, a gyermeknek testi vagy lelki ártalmára válható, a gyermek erkölcsi javulását nem eszközölhetõ, önérzetét sértõ, indulatosan és bosszúból végrehajtott testi fenyítés a tanítót szintúgy, mint a tanodát meggyalázza."36

A mai olvasóban felmerül a kérdés: vajon létezik-e olyan verés, amely a gyereknek nincs lelki ártalmára, a amely nem sérti annak önérzetét? A szerzõ gondot fordít a testi büntetés körülményeinek szabályozására is: ,A kiszabott testi büntetés úgy hajtassék végre, miszerént a gyermek érezze és lássa, hogy a tanító csakis a mindnyájunkat kötelezõ erkölcsi törvény szellemében büntet, szigorral ugyan, de õszinte részvéttel és szintelen [szüntelen] elkeseredéssel a bünhödõnek erkölcsi sülyedése fölött." Indokolt esetben még az érzelmek kinyilvánítását is megengedi a tanítónak: ,Túlzott követelés, hogy a tanító a büntetést hideg komolysággal és kedélytelenséggel hajtsa végre. A nemes fölhevülés, az ildomosan kifejezett bosszankodás, a büntetndõ tény fölött nyilvánított elkeseredettség nem csak el nem maradhatnak a testi büntteéstõl, hanem ennek erkölcsi hatást is kölcsönöznek; fõleg ha a tanító a testi fenyítésben annyira higgadt és mérsékelt, hogy épen nem volna oka akár zavarba jõni, ha elüljárója õt a gyermek fenyítése közben lepné meg, akár elszégyenülni, ha valaki ekkor tükröt tartana eléje."37

Vajon mit ért a szerzõ ,nemes fölhevülés" alatt, ami megengedhetõ a gyerekek verése közben? És milyen mértékû lehet az ,ildomos bosszankodás"? És egyáltalán: elképzelhetõ-e, megengedhetõ-e olyan szituáció a népiskolában, amelyben a tanító ,zavarba jöhetne", ha elöljárója ebben meglepné?

A mai szemlélõdõ számára elrettentõ lehetett az egykori, 19. századi gyerekek iskolai élete, ha a tanítói kézikönyvek is ilyen végsõ soron megengedõ, elnézõ hangnemben írtak a testi fenyítékrõl. A pedagógiai tankönyv ugyanis funkcióját tekintve normatív: a kívánatos állapotot írja le, követelményeket fogalmaz meg, a valós helyzet megjobbítására készíti föl a pedagógus-jelölteket. Az iskolák hétköznapi élete, külsõ szemlélõdõk elõl elzárt belsõ világa nem tévesztendõ össze a kézikönyvek által kívánatosnak leírt, ,megszépített" világgal.

A testi fenyíték kérdése egyébként kedvelt vitatéma volt a tizenkilencedik század nemzetközi publicisztikai irodalmában is. Egy angol folyóirat a múlt század nyolcvanas éveiben körkérdést intézett olvasóihoz a testi fenyíték ügyében, s csak a megkérdezettek ötven százaléka utasította el felháborodva a verést mint fegyelmezési módszert.38

A családban és iskolában egyaránt gyakori verés lelki hatásaival önéletrajzok, levelek, memoárok és szépirodalmi mûvek sokasága foglalkozott.

Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy a vizsgált tizenkilencedik századi magyar neveléstankönyvek, tanítói kézikönyvek jól körülhatárolható felvilágosult-racionalista gyermekszemlélet alapján íródtak. E könyvek szerzõi az embert értékekben teljes méltósággal, ,dignitással" ruházzák fel, de azt is hozzáteszik, hogy a humanitásnak erre a szintjére csak a céltudatos és következetes nevelés juttathatja el a gyermeket. A fölvilágosodás ,nevelés-kultuszának" hatására a gyerekre úgy tekintenek, mint képességcsírákkal, lehetõségek mérhetetlen gazdagságával rendelkezõ, kifejlesztésre váró, azt igénylõ teremtményre. Kant szavaival élve: az embert a nevelés teszi emberré.

Mindemellett az is föltûnõ, hogy a nevelési módszerek közül a fegyelmezés, a testi fenyíték tárgyalásakor mintha az ember romlottságáról szóló középkori dogma is újjáéledne e könyvek lapjain. A verést a tárgyalt szerzõk közül egy sem utasítja el egyértelmûen, és John Locke-ra emlékeztetõ módon a megátalkodottság büntetéseként jól használható eszköznek tartják. Különbség csak a testi fenyíték módozatainak megítélésében és a használhatónak vélt eszközök körének meghúzásában van közöttük. Ez a fejlemény végsõ soron igazolni látszik Katharina Rutschky teóriáját, amely szerint a tizenkilencedik század iskolapedagógiájában gyakori jelenség volt a racionalitás köntösébe bújtatott gyermekellenes agresszió. Félõ, hogy az efféle ,fekete pedagógia" bizonyos megnyilvánulásaitól a mi iskoláink sem voltak mentesek...

1 Rutschky, Katharina: Schwarze Pädagogik. Ullstein Sachbuch, Frankfurt - Berlin, 1988.

2 Lásd errõl bõvebben Mészáros István tanulmányát: A neveléstudomány rendszere az elsõ magyar neveléselméletben. In: Nagy Sándor (szerk.): Vizsgálatok a nevelés- oktatás korszerûsítésével kapcsolatban. Pedagógiai közlemények, 18. Tankönyvkiadó, Bp., 1977.147-172. o.

3 Szilasyt 1830-ban a Tudós Társaság tagjai közé választották. Nem sokkal késõbb, 1835-ben a pesti egyetem pedagógia tanszékének professzorává nevezték ki, ahol neveléstudományi tárgyú elõadásokat tartott. 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett, székfoglalójának címe: ,nemzeti és egyéni fejlõdés" volt.

4 Szilasy János pedagógiájának hatását mutatja be Németh András könyvfejezete Pukánszky Béla - Németh András: Neveléstörténet c. könyvében. Budapest, 1996. Tankönyvkiadó.

5 Lesnyánszky András tanulmányait Bécsben, a Pázmáneumban folytatta, majd Békés megyében lett pap. Késõbb a nagyváradi normaiskolában tanított. Elsõk között írt oktatás-módszertani könyvet tanítójelöltek számára.

6 Warga János Sárospatakon kezdte, majd német egyetemeken folytatta tanulmányait, ahol hamarosan a hegeli filozófia hatása alá került, s ezt a hatást közvetítette Magyarországon. 1835-ben a nagykõrösi református kollégium tanára és igazgatója lett, s megszervezte a tanítóképzést.

7 Mennyey József bölcseleti és teológiai tanulmányok után elõbb az érsekújvári, majd a kalocsai tanítóképzõ intézetnek lett tanára, majd igazgatója. Írásaiban általános neveléstani, oktatástani kérdések mellett a cigányság nevelésének ügyével foglalkozott. Érsekújváron cigányiskolát szervezett.

8 Niemeyer: Nevelés és tanítás tudomány. Fordította: Ángyán János. Pest, 1822.

9 Rousseau: Emil vagy a nevelésrõl. Fordította: Gyõry János. Tankönyvkiadó, Bp., 1978. 12. o.

10 Niemeyer: i. m. 2. o.

11 Plutarkhosz: Moralia. Transalted by Frank Cole Babbit. Harvard University Press, London, 1969. 9. p.

12 Erasmus: A gyermekek nevelése, A tanulmányok módszere. Fordította: Prácser Albert, Bp., 1913. 61. o.

13 Niemeyer: i. m. 6. o.

14 Immanuel Kant über Pädagogik. Herausgegeben von Prof. Dr. Theodor Vogt. Langensalza, 1901. 71. o.

15 Niemeyer: i. m. 3. o.

16 Érdemes felidézni itt Giovanni Pico della Mirandola (14631494) firenzei filozófus gondolatait az ember ,dignitásáról", méltóságáról: ,És végül a Nagy Alkotó az embert egy meghatározatlan természetû teremtménnyé tette, és a világegyetem közepébe helyezte: Sem egy meghatározott hely, sem egy kizárólagos forma nem rendeltetik neked, ó Ádám, azért, hogy te, akaratod és ítéleted szerint, bármely helyet, bármilyen formát és bármilyen funkciót nyerhess a magad számára [...] Képes leszel arra, hogy leereszkedj a létezés alacsonyabb formái közé, mint az oktalan állatok; de lelked ítéletébõl képes leszel újjászületésre is a magasabb, azaz isteni létezõk között." Közli Szõnyi György Endre: Új föld, új ég. Bp., 1984. 77. o.

17 Szilasy János: A nevelés tudománya. I. kötet. Buda, 1827. 1. o.

18 Szilasy: i. m. 2. o.

19 Kant: A tiszta ész kritikája. Fordította Berényi Gábor. Gondolat, Bp., 1991. 138. o.

20 Lesnyánszky András: Didaktika és methodika, avvagy a' tanításnak közönséges tudománnya, és a' tanítás módgyának tudománnya. Nagyvárad, 1832. 5. o.

21 Warga János: Vezérkönyv az elemi nevelés- és tanításra. Elsõ kötet: Az elemi nevelés alapvonalai. Buda. 1837. 1. o.

22 Warga János: i. m. u. o.

23 Warga János: Nevelés- és oktatástan kézikönyve. Pest, 1860. 1. o.

24 Warga János: i. m. u. o.

25 Mennyey József: Nevelés és tanítástan egyházi s világi tanemberek és tanügybarátok, néptanodai tanítók és tanítójelöltek használatára. Harmadik javított s bõvített kiadás, I. kötet, Budapest, 1875. 1. o.

26 Mennyey: i. m. u. o.

27 Mennyey: i. m. 16. o.

28 A ,gyermekkultusz-ûzés" kifejezést Schneller István (1847-1939), a kolozsvári egyetem pedagógia professzora alkalmazta a gyermeket ,piedesztálra állító" gyermektanulmányi mozgalom korabeli túlzott, egyoldalú törekvéseit kritizálva.

29 Mennyey: i. m. 19-20. o.

30 Niemeyer: i. m. 195. o.

31 Szilasy: i. m. II. kötet, 110. o.

32 Szilasy: i. m. u. o.

33 Lesnyánszky: i. m. 132. o.

34 Warga János: Nevelés és oktatástan kézi könyve. Elsõ kötet, Pest, 1860. 164-165. o.

35 Locke, John: Gondolatok a nevelésrõl. Fordította Mutschenbacher Gyula. Bp., 1914. 97. o.

36 Mennyey: i. m. 138. o.

37 Mennyey: i. m. u. o.

38 Az Englishwomen's Domestic Magazine 1867-69-es számainak levelezõ rovatában részletesen olvashatunk a testi fenyíték kérdésérõl. A szülõk fele, akik tanácsot adva vagy kérve nyilatkoztak a témáról, már a puszta gondolattól is felháborodott, és az ilyen módszereket szükségtelennek, helytelennek tartotta. A legdrámaibb leveleket azonban azok küldték, akik mindig rendkívül elégedetten a verés örömteli eredményeirõl számoltak be. Idézi: Robertson, Priscilla: Das Heim als Nest Mittelschichten Kindheit in Europe im neunzehnten Jahrhundert. In: deMause, Lloyd: Hört ihr die Kinder weinen? Suhrkamp, Frankfurt am Main, 1989. Az angol eredeti címe: The History of Childhood, The Psychohistory Press, New York,1974.