1.2. A tanári kommunikáció alapfogalmai

Célkitűzés

• A lecke célja, hogy a hallgatók ismereteket szerezzenek a pedagógiai kommunikáció elméletének kialakulásáról, koronkénti jellemzőiről, a kapcsolódó tudományterületek fejlődésének hatására bekövetkező szemléletváltozásokról,
• hogy megismerjék a pedagógiai kommunikáció céljait, sajátosságait, színtereit és résztvevőit,
• valamint az iskolai kommunikáció mennyiségi és minőségi mutatóit és azok jelentőségét.

Követelmények

• A hallgatók tudják meghatározni a pedagógiai kommunikáció fogalmát,
• Tudják megnevezni a pedagógiai kommunikációelmélet kialakulásának főbb állomásait,
• Tudják felsorolni a pedagógiai kommunikációhoz kapcsolódó tudományterületeket,
• Tudják megfogalmazni a pedagógiai kommunikáció célját,
• Tudják megnevezni a pedagógiai kommunikáció színtereit és résztvevőit,
• Tudják felsorolni az iskolai kommunikáció mennyiségi és minőségi mutatóit, illetve alkalmazni tudják ezeket a gyakorlatban.

Tanulási idő: kb. 45 perc

1.2.1. A pedagógiai kommunikáció fogalma

Pedagógiailag szabályozott és a pedagógiai céloknak alávetett, amennyiben a pedagógus munkája tervezett és az irányított figyelemre támaszkodik. Tárgya a tanárok és a tanulók, valamint a diákok egymás közötti interakciójának kommunikatív mozzanatai. A kapcsolat jellegéből adódóan nem egyenrangú, de a diákok életkorban történő előre haladásával a szimmetrikus kommunikációhoz közelítő magatartásminta valósul meg. A pedagógus személyiségéből fakadó beállítódásai meghatározzák a kommunikációját is.

1.2.2. A pedagógiai kommunikációelmélet kialakulása

Az emberi kapcsolatok nevelésben betöltött létszükséglet-értékét már az ókori bölcselők is felismerték. A pedagógiai kommunikáció lényegére vonatkozó – ma ismert legkorábbi – írásos szöveg Isokratestől (Kr.e. 436-388) származik: „…azt mondom, hogy az okos nem cselekszik nyelv nélkül, hiszen a nyelv minden cselekedetnek és gondolatnak féke, és azoknak, akik ezt a legjobban használják, legnagyobb a bölcsességük.”

„A gyermekek lelkére … a szavak közvetítésével próbáltak hatni, erkölcsi szózatok, intelmek útján” – írja Pukánszky Béla az ókori nevelésről. (Pukánszky, 1998, 27.)

1.2.1. kép (Forrás: http://www.mozalearn.eu/Lecke-TOR-Tortenelem_5-Oktatas_es_kultura_az_okori_Romaban-101731)

A tanító szava uralta az iskolát évszázadokon át. Comenius Nagy Oktatástan című munkájában (Didactica magna) olvashatjuk, hogy „…a szellemet aligha táplálták valahol is a dolgok velejével: jórészt csak a szavak és vélemények héjával (levegőverdeséssel és szajkózással) a dolgok léhájával és pelyvájával terhelték őket”. (Comenius, 1992, 88.)

A XVII. századtól az intézményes nevelésben jelentős változásokat tapasztalunk, de a verbalizmus, a klasszikus retorika tanórákon betöltött vezető szerepe megmaradt. Nem csak az erkölcsi és vallási, hanem a tudományos nevelés leghatékonyabb módjának továbbra is a verbális oktatást tartották. Az iskolai nevelés elsődleges célja – különösen az általánosan képző; humán gimnáziumokban – az ékes beszéd, bizonyítás- és cáfolás-technikák, a grammatika, a stilisztika, valamint a poétika magas szintű elsajátítása volt. A szókincs és szövegtudás alapján mérték a tanulók teljesítményét. (Tegyük hozzá, mindezt a hasonló stílusú klasszikus szövegek és főleg a latin nyelv gyakorlása érdekében tették.)

1.2.2. kép (Forrás: http://mek.oszk.hu/09100/09175/html/69.html#ref1)

Az 1777. évi [első] Ratio Educationisban a következő idevágó megállapítások olvashatók: „Bármely nyelv megtanulásában az egész dolog lényege kiváltképpen a következő három főelven sarkallik:

1. Hogy a lehető legnagyobb szókincset véssük emlékezetükbe.
2. Hogy a nyelv szabályait teljesen megértsük.
3. Hogy az írásbeli és olvasásbeli képességet sokszoros gyakorlással megszerezzük.” (Az 1777. évi Ratio Educationis, 108.)

A pedagógiára a XIX. századtól egyre erőteljesebb hatást gyakorolnak a határtudományok: a pszichológia, a szociálpszichológia, a kulturális antropológia, a humánetológia és az információelmélet, valamint a kommunikáció.

A pedagógia egyre nagyobb figyelmet fordít a verbális mellett a nem verbális kommunikációra. Napjainkban, a tanári munkában, az élő beszéd mellett építünk a nonverbális kommunikációra, az írott szövegekre, a képi ábrázolásra, a mozgóképre és az animációkra, mint közvetítő médiára. Az interaktív tábla tantermi alkalmazásával összekapcsolásuk lehetőségeit is kiaknázzuk. A különböző pedagógiai színtereken folyó kommunikáció számos különleges vonással rendelkezik. Ezek felismerése segítette a pedagógiai kommunikációelmélet kialakulását. A hagyományos ismeretátadó iskolával szemben a korszerű oktatás tevékenység központú és készségfejlesztő. Tanítványaink és szüleik ma már más kommunikációt várnak el tőlünk, mint akár néhány évtizeddel ezelőtt. Az interakciók során tanár-diák viszonyban az alá- vagy fölérendeltség helyett egyre inkább a partnerségre törekvés a célravezető. Hallgatóink kommunikációs készségei más közegben fejlődnek (és e változás iránya – sajnos – nem minden esetben pozitív). A tanulóközpontú pedagógia újfajta kommunikációt igényel. Napjainkban az informatikai forradalom a tanári kommunikációt is átalakítja. (Szecsei-Tóth, 2005.)

1.2.3. kép (Forrás: http://calebcoy.files.wordpress.com/2012/10/greek-education-then-and-now.jpg)

A pedagógiai kommunikációelmélet önálló diszciplína, melynek a tárgya egy sajátos kommunikáció, az oktatási-nevelési helyzetekben folyó, a kommunikáció általános jegyeivel jellemezhető kommunikáció.

Zsolnai József megfogalmazásában: „A pedagógiai kommunikációtan ma már interdiszciplináris területe a pedagógiának. Tárgykörébe tartoznak a pedagógia világának különböző szintjein a pedagógiai alapviszony lényegiségét kifejező kódhasználat szerepcserék, információcserék, illetve a kommunikációs aktusok és folyamatok eredményeként keletkező kommunikátumok, amelyek manifesztálódnak, írott és elmondott szövegekben éppúgy, mint gesztusokban, mimikában, öltözködésben stb. A pedagógiai kommunikációtan funkciója a pedagógia szervezett, szabályozott és spontán világában tetten érhető szabályosságok és kommunikációs sajátosságok számbavétele, leírása és tipizálása.” (Zsolnai, 1996, 122.)

1.2.3. A pedagógiai kommunikáció kapcsolatrendszere

A kommunikációelméleti (információelmélet, kibernetika, pszichológia) és neveléstudományi területeken (didaktika, neveléselmélet, pedagógiai pszichológia) túl más tudományok kutatási eredményei is forrásként használhatók fel a pedagógiai kommunikáció értelmezése során, melyek több területen is érintkeznek egymással. A nyelv a pedagógiai kommunikáció elsődleges közege, mert az emberi gondolkodás, cselekvés és tanulás elképzelhetetlen a nyelv alkalmazása nélkül. A nyelvtudományok közül a pedagógiai kommunikáció számos területen kapcsolódik a pszicho- és a szociolingvisztikához.

A pszicholingvisztika – a nyelv használatának, megértésének, produkciójának és elsajátításának mentális mechanizmusait vizsgálja –a beszélt és írott nyelvvel foglalkozik. A pedagógiai kommunikáció többek között az alábbi területek eredményeit hasznosítja:

• beszédészlelés
• beszédmegértés
• beszédreprodukció
• nyelvelsajátítás.

A szociolingvisztika – a társadalmi rétegződés és a nyelvhasználat összefüggéseit vizsgálja – kutatási eredményeiből a réteg-specifikus nyelvi kódokat emeljük ki, mert ezek döntő hatással vannak a társadalmi rétegződésre és az iskolai előmenetelre. A diák kommunikációs kompetenciája egyrészt meghatározza az iskolai teljesítőképességét, másrészt visszahat a tanítás-megértési és a tanulási folyamataira.

A nevelésszociológia és a szociálpszichológia kutatási eredményei alapján egyre elterjedtebbé vált az a szemlélet, hogy a nevelésben döntő szerepet játszanak a szociális interakciók. A pedagógiai – tanítási-tanulási – folyamatokban olyan kommunikációs láncolatok zajlanak, melyek során interakciók alakulnak ki.

1.2.4. A pedagógiai kommunikáció céljai

A kommunikatív kapcsolat elsődleges célja a személyiségfejlesztő, azt kibontakoztató szándék. A pedagógiai kommunikáció sajátossága a pedagógiai céloknak alárendelt és pedagógiailag szabályozott, intézményesült kommunikáció.

Történhet:

• kognitív (intellektuális)
• pszichomotoros (manuális, kézügyességgel kapcsolatos) képességek fejlesztése céljából,
• attitűdformáló hatásból vagy
• affektív (érzelmi) terület fejlesztését célozva.

A diák szabad akaratának befolyásolása (volucionális terület) már sokkal nehezebb feladat a pedagógusnak.

1.2.5. A pedagógiai kommunikáció színterei

A pedagógiai kommunikáció elsődleges közegei a különböző szintű közoktatási intézmények: óvoda, iskola, gimnázium, gyakorlati képzőhely, tanműhely, egyetem… stb. A pedagógiai kommunikációt alapvetően befolyásolja a kommunikációs környezet (az óvoda, iskola épületének környezete, belső terei, (tan)termei, szaktermei, folyosói, nagyterme és a közösségi terei, pl. az aulája). Eredményességét elősegítheti az esztétikusan és harmonikusan kialakított megnyugtató és derűs környezet, az adott helyiség funkciójának megfelelő specialitások figyelembe vétele. A tantermek belső térkialakítása, célszerű berendezése – a különböző pedagógiai munkaformákhoz történő – átrendezhetősége segítheti a tanár-diák interakciók megvalósulását, a kommunikáció gördülékenységét, ezáltal a tanítás-tanulás eredményességét.

A pedagógiai kommunikáció számos sajátos vonással rendelkező színtere a tanműhely, vagy gyakorlati képzőhely. Ezeken a munkahelyeken az ott dogozó szakoktatók és más szakemberek is a kommunikációs helyzetek szereplőivé válnak.

1.2.6. A pedagógiai kommunikáció résztvevői

Pedagógusok

A tanár pedagógiai, nevelési filozófiája a tanítás során alkalmazott kommunikációját döntően meghatározza. A nevelési filozófiáját pedig a saját iskolai szocializációs tapasztalatai determinálják, vagyis az, ahogyan őt nevelték annak idején. Jó esetben a tanári stúdiumok alatt elsajátított neveléstudományi ismeretei alapján saját filozófiát alakít ki, ellenkező esetben saját élményei alakítják a filozófiáját. Külső hatásként az intézmény vezetői, az ellenőrző személyek, az intézmény tradíciói, az aktuális oktatáspolitika is befolyásolhatja. Továbbá, Zrinszky László (2002) szerint az alábbi három felfogás közül valamelyik hat a legmarkánsabban a pedagógus kommunikációjára:

• A tanítás rendszeres és módszeres ismeretközlés.
• A tanítás személyközi kapcsolatok sorozata, mely a tanuló öntevékenységét és a szükséges tudás (előírt követelmények) elsajátítását segíti. A pedagógusnak megfelelő légkört kell teremtenie, és ügyelnie kell a tanulási célok megvalósulására.
• A tanítás komplex folyamat, melynek lényege, hogy a tananyag elsajátítása mellett a szociális tanulás és az emberek közötti kapcsolat építése között a pedagógus megtalálja a dinamikus egyensúlyt.

A kiforrott személyiségű tanár, jó pedagógiai kommunikációval és megfelelő oktatási módszereket alkalmazva képes olyan légkört kialakítani a tanítványaival, amelyben szívesen megnyilatkoznak; őszintén beszélnek a gondolataikról, problémáikról és érzéseikről. A pedagógus segít feltárni a készségeiket, fejleszteni a képességeiket, erősítheti az önértékelésüket és az önbecsülésüket. Így tudja leghatékonyabban támogatni a tanulási folyamatokat.

Az információkat pedagógiai szempontból a tanárnak kell transzformálnia. Ez teszi speciálissá a pedagógusok kommunikációját, és ez az egyik alapvető feltétele annak, hogy eljusson a fejlesztő szándékú üzenet a célszemélyekhez, csoportokhoz.

Szülők

Az eredményes és hatékony pedagógiai munka feltétele a szülők bevonása a tanítási-tanulási folyamatokba. A siker záloga – különösen kisiskolás gyermekek, de még a középiskolások esetében is – a „közös hang” megtalálása a szülőkkel, a helyes és célravezető kommunikáció alkalmazásával.

Tanulók

A tanulóközpontú pedagógia újfajta kommunikációt igényel. Az autoriter, hivatali tekintélyre alapozott tanári attitűd esetén az információ, az értékrend, a viselkedésminta csak egy irányba hat, a diák csak befogad, és elfogad. A fejlesztő – szimmetrikus–, viszonyulást mutató pedagógus kommunikációja nyomán a diák személyisége alakul, mérlegeli, értékeli a hatásokat, de a hatásmechanizmus kölcsönös, közöttük együttműködés jön létre. A tanár értékrendje, világnézete stabil, de toleránsan fogad más, lényegesen vagy kissé különböző tanulói nézeteket. A diák értékrendje formálódik, és a kettőjük közötti szimmetrikus kapcsolatrendszer erősödik. Ennek megragadható jellemzői:

• a kölcsönös odafigyelés a másikra
• egymás személyiségjegyeinek tudomásulvétele
• új kérdezési technikák
• lényegre koncentráló technikák
• az ellenkezés vállalása, érvelés. (Szecsei-Tóth, 2005)

1.2.7. Az iskolai kommunikáció mennyiségi és minőségi mutatói

A pedagógiai kommunikáció színterein jól megfigyelhető a pedagógus kommunikációja, melynek hatékonyságát különböző mennyiségi és minőségi mutatókkal mérhetjük.

Az iskolai kommunikáció mennyiségi mutatói:

1. Az explicit tanári közlések mennyisége, az egyes csatornák egymáshoz viszonyított aránya.
2. A tanulói beszéd mennyisége (diák-tanár közötti kommunikáció, diákok közötti kommunikáció).
3. A tanulók írással, olvasással, rajzolással (stb.) töltött idejének mennyisége.
4. A médiumok és taneszközök használatával töltött idő.
5. Az előző pontokban jelzett kommunikatív tevékenységek részaránya a tanítási óra teljes időtartamához mérten.

Az iskolai kommunikáció minőségi mutatói:

1. A kommunikáció relevanciája (jelentősége, odaillősége, célszerűsége).
2. A kommunikációs stílus adekvátsága (a tantárgy sajátosságaihoz, az adott osztály fejlettségi szintjéhez, a tanár személyiségéhez illő).
3. A tanári kommunikáció centruma (Ki áll a középpontjában? Melyik a domináns?)
4. A tanári kommunikációban kifejeződő attitűdök (gyermekszeretet, rokonszenv, tolerancia, felelősségérzet, a tárgy iránti lelkesedés-közömbösség, ellenszenv, egyesek felértékelése, mások diszkriminálása, kiégettség).
5. A tanulói kommunikáció szabadságfoka (motiválás a véleménynyilvánításra, vitára, bírálatra, „megnyílásra”).
6. A tanulói kommunikáció irányítástechnikája (a félénkebb tanulók megfelelő szerephez juttatása, a nagyhangúak erőszakmentes csillapítása). (Zrinszky, 2002)