3.3. A nem verbális kommunikáció jellegzetességei a tanári munkában III.

Célkitűzés

• Lecke célja, hogy megismertesse a tanár szakos hallgatókkal a tanórai munkát közvetlenül befolyásoló környezeti tényezők jelentőségét,
• hogy rávilágítson a térszabályozás és a megnyilvánulásaik során az időbeli elosztás fontosságára.

Követelmények

• A hallgató ismerje meg a környezeti tényezők kommunikációra gyakorolt hatását.
• Legyen tisztában a térközszabályozás jelentőségével, azzal hogy a tanári munkában kiemelt jelentősége van annak a távolságnak, melyet a diákjaival a személyközi kommunikáció közben vesznek fel és tartanak egymás között.
• Tudja megnevezni és jellemezni tudja a kötetlen tér négy tértávolság-típusát: az intim, a személyes, a társasági és a nyilvános tértávolságot.

Tanulási idő: kb. 45 perc

3.3.1. Az emberi kommunikáció nem verbális dimenzió III.

Az alábbi leckében a környezeti tényezők, a proxemika (térközszabályozás) és a kronemika (időviszonyok) jelentőségét emeljük ki a pedagógiai kommunikáció vonatkozásában.

A környezeti tényezők

Közös tapasztalatunk, hogy szoros kapcsolat van a bennünket körülvevő környezet és a benne létrejövő kommunikációs folyamatok között, amely a fizikai környezetérzékelésének részeként – gyakran tudatalatti szinten – működik. Másként fogalmazva, mindig létezik egy nem tudatosodó „érzés” a bennünket aktuálisan körülvevő környezetre vonatkozóan. Ez az érzés például a következőképpen fogalmazható meg: „Amikor csak belépek az egyetem ódon épületébe az a benyomásom, hogy ott valami jelentőségteljes dolog történik velem”.

A környezeti tényezők csoportját alkotják tehát azok az elemek, amelyek között az interakció lezajlik, az épület, annak belső díszítése, a megvilágítás, a szagok, a színek, a hőmérséklet, a háttérzajok. Gyakorta kevés figyelmet fordítunk rá, pedig a pedagógusok elsődleges munkahelye, munkakörnyezete az iskola és annak helyiségei. A tanár munkakörnyezete sem tükrözhet rendetlenséget, elhanyagoltságot. A rendetlen tanári asztal, a füzetek, könyvek, dolgozatok összevisszasága trehányságra, slamposságra utal.

A tanári szoba, a tantermek és a folyosók tisztaságának, rendjének, ízléses és praktikus berendezésének jelentős hatása van a nevelőtestületre és az odajáró diákokra egyaránt. Fontos, hogy környezetünk tiszta, rendezett és adottságainknak megfelelően elegáns legyen.

A tárgyi környezet struktúrája és elrendezése is jelentős hatást gyakorol a kommunikáció módjára, különösen, ha az ebből származó hatások összegződnek. Például egy helyiségben a bútorok elrendezése befolyásolja, hogy milyen típusú interakciók jöhetnek létre.

Tantermi környezetben a bútorok elhelyezésének két főbb típusa lehetséges:

1. Formális mód: Ilyenkor a padokat szabályos sorokban helyezhetjük el, és a padok egy irányba néznek. Elől foglal helyet a tanári asztal, esetleg pódiummal, valamint a tábla és a vetítővászon. Az ilyen típusú elrendezés alkalmas előadáshoz, a frontális óravezetéshez. Az így elrendezett padok önmagukban üzenetet hordoznak arról, hogy milyen típusú oktatási tevékenység dominál az adott teremben. A berendezési tárgyak bizonyos mértékig meghatározzák azt a kontextust, amelyben a kommunikáció folyik. Például a frontális vagy szembetanítás alapvetően a tanár egyoldalú kommunikációjára épít.

3.3.1. kép (Forrás: http://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/iskolanevelde/uploads/tanterem.jpg)

A formális elrendezésre egy másik lehetőség, amikor a padokat félkörben helyezzük el úgy, hogy a székek a tanár felé nézzenek. Ez az elrendezési mód szintén előadáshoz, strukturált frontális óravezetéshez alkalmazható. Ebben az esetben a tanár egyoldalú kommunikációja kiegészülhet az egymás reakcióit vizuálisan is érzékelő tanulók visszajelzéseivel. Hallássérült tanulók esetében ajánlott.

2. Informális mód: Az egyik lehetőség, hogy egy-egy asztal köré öt vagy hat széket csoportosítunk. Ez a változat akkor kívánatos, ha kooperatív tanulási munkát végző kiscsoportokra osztjuk fel az osztályt. (A kooperatív tanulási technika egyik előfeltétele, hogy nem azonos, hanem különböző képességű tanulókból szervezünk csoportokat.) Az ilyen elrendezés elősegíti, hogy mindenki mindenkivel tudjon a csoportban kommunikálni, és a tanár is mindenkihez oda tudjon lépni. (Davies, 1981)

3.3.2. kép (Forrás: http://www.fuggonyorszag.hu/jokai-mor-altalanos-iskola)

Párban történő tanulásnál egy asztal két szomszédos oldalán vagy egymás mellett történő elhelyezkedés kedvező. Egy újabb lehetséges mód, ha székekből köröket alkotunk, de asztalok nélkül. Megbeszéléseknél, esettanulmányoknál, önismereti készségek fejlesztésénél ilyen jellegű elrendezések kedvezőek. Mivel egy-egy tanteremnek több funkciót is el kell látnia, ezért nagyon fontos, hogy könnyen mozgatható bútorokkal legyen felszerelve. A tanulási folyamatban való részvételt az osztályteremben meghatározza, hogy a tanuló a teremben hol ül.

Formális elrendezésnél, ahol szabályos sorok vannak, következőképp oszthatjuk fel a teret a részvétel szempontjából. Az első sor teljes szélességében képzeletben meghúzott vonal és a hátsó sor középpontját az előbbi szakasz két végpontjával összekötő vonal egy háromszöget képez. Ez az a tartomány, amelybe a – legtöbb – tanári kommunikáció irányul frontális óravezetés esetén. Azok a gyermekeknek a legnagyobb az esélye az aktív részvétele, akik ennek a háromszögnek a területén belül ülnek, mert nekik van legnagyobb lehetőségük szemkontaktust felvenni a tanárral. Amennyiben a tanár nem kívánja az ültetést a véletlenre bízni, úgy olyan eszköz lehet a kezében, amivel lehetővé válik, hogy a – valamilyen szempontból problémás – tanulókra több figyelmet fordítson. Az ültetés a diákok alcsoportjainak kohézióját is képes formálni azáltal, hogy a közel ülők között óra közben is több interakció folyhat.

Davies utal olyan kutatásokra is, amelyek kimutatták, hogy milyen típusú interakcióknál milyen ülésrendet kedvelnek a diákok, amennyiben választhatnak. A hétköznapi beszélgetés során az asztal két szomszédos oldalán ülést kedvelték, együttműködő interakció esetén pedig az egymás mellett ülést részesítették előnyben.

Az ülésrend aktív befolyásolása oktatási célokat segítő tevékenység lehet. Csupán azzal, hogy egy tanár a berendezést rugalmasan alakíthatja, még nincs garantálva az oktatási tevékenység magas színvonala, mivel ez még sok más tényezőtől is függ.

A tárgyi környezet feltételeinek ilyen meggondolásból történő figyelmen kívül hagyása azonban akadályozó tényező lehet az oktatási folyamat minőségi fejlesztése során. (Daves, 1981. Idézi: Szitó, 2007)

Az oktatási környezet alapvető meghatározója a térbeli elrendezés mellett az oktatott csoport mérete. A 25–40 fő közötti csoportnagyság esetén a tapasztalatok azt mutatják, hogy előadásra, magyarázatokra támaszkodó frontális óravezetésre lehet építeni. Megbeszélések és vitacsoportok maximum 5–7 fővel működnek sikeresen. A nagy létszámú csoportokban olyan típusú kommunikáció valósítható meg, ami elsősorban információátadást szolgál, ami kiemel, hangsúlyoz bizonyos lényeges összefüggéseket, típuspéldára vagy tipikus folyamatokra hívja fel a figyelmet. A nagycsoportok nem feltétlenül rosszabbak, ha olyan tanulási célokat tűzünk ki, amelyek adatok, tények és alapvető információk elsajátítását kívánják meg. Például az adott szakterület műszaki előírásainak, szabványainak megtanításakor.

Kis létszámú csoportok viszont nélkülözhetetlenek, ha készségeket, attitűdöket kívánunk kialakítani, ha a tanulási célok magasabb rendű formáit kívánjuk elérni, mint pl. az alkalmazást, analízist, szintézist, döntéshozatalt, értékelést. Az ilyen típusú elsajátításhoz olyan kommunikáció szükséges, ami biztosítja a személyességet az egyéni segítségnyújtás lehetőségének megteremtésével, és a tanulók egymás közti interakcióira épít. Az ilyen típusú kommunikációt és célelérést a kis létszámú csoportok képesek biztosítani. A magas osztálylétszámokat és az iskolai helyiségek berendezésének kötöttségeit ismerve elmondhatjuk, hogy a rejtett tanterv megléte ezekben is megnyilvánul. A meghirdetett oktatási célok olyan hagyományos fizikai és társas környezetbe épülnek bele, melynek következtében a meghirdetett és ténylegesen elérhető célok között sokkal nagyobb ellentmondás feszül, mint ahogy ez az oktatási tevékenység természetéből következne. Hozzájárul ehhez, hogy a családi szocializációból eredő különbségeket csak elvi szempontból vesszük figyelembe, de valójában az oktatási szerkezetbe nem építjük be azokat a módokat, amelyek megoldási lehetőségeket nyújtanának. Ezek a problémák túlmutatnak az egyes pedagógus felelősségén és erőfeszítésén, szervezeti valamint oktatás–fejlesztési kérdéseket érintenek. (Szitó, 2007)

A proxemika, azaz a térközszabályozás

A térközszabályozás kommunikációs jelentőségével kapcsolatos megfigyeléseknek és megállapításoknak csak a század második felében kezdtek fontosságot tulajdonítani a kutatók. Megfigyelések és tudományos vizsgálatok egyaránt igazolják, hogy kiemelt jelentősége van annak a távolságnak, amelyet az emberek a személyközi kommunikáció közben vesznek fel és tartanak egymás között.

Edward T. Hall amerikai antropológus a városi tér használata, a városi viselkedés változásainak vizsgálata során vezette be a proxemika fogalmát.

Külön említést érdemel a térérzékelés komplexitása, melyben az érzékszervek – szem, fül, orr – mellett a bőr és az izmok is részt vesznek.

A tér szabályozása, a „felségterület” kijelölése a biológiai evolúció terméke, az állatvilágban is megfigyelhető. Az ember életében pedig kulturális jelzéssé alakult. (Pl. helyfoglalás személyes tárgyak székre, asztalra helyezésével, kerítések építésével, megyehatárok, országhatárok jelölésével.)

Minden élőlény számára, de az embernek kiemelten fontos, hogy a másik emberhez képest milyen fizikai távolságban van. Az emberek egymás iránt táplált pillanatnyi érzéseitől függ, hogy mennyire közelítik meg egymást. E felismerés kapcsán a pszichológia a társas érintkezésben a kötetlen tér négy típusát különbözteti meg: intim, személyes, társasági és nyilvános tértávolságot. (Mindegyik közeli és távoli szakaszra bontható.)

• Intim, vagy bizalmas távolság – közeli szakasz (0-15 cm között): a birkózás, szeretkezés, vigasztalás és gyámolítás zónája.
• Intim, vagy bizalmas távolság – távoli szakasz (15-45 cm között): nincsen direkt kontaktus, de a kezünkkel elérhetjük, és bárhol megfoghatjuk vagy megsimogathatjuk a partnerünket.
• Személyes távolság – közeli szakasz (46-75 cm között): a partnerek végtagjai még megérinthetik egymást. Abból, hogy a partnerek egymástól mekkora távolságot tartanak, következtehetünk a viszonyukra, az egymás iránt táplált érzelmeikre.

3.3.3. kép (Forrás: Pease, A. - Pease, B., 2008.)



• Személyes távolság – távoli szakasz (76-120 cm között): „kartávolság”. Ilyen távolságból olyan témákat szokás megbeszélni, amelyekben személyesen érdekeltek vagyunk, amelyek közel állnak hozzánk. Ebbe a zónába nemigen engedünk olyan embert, akinek a fizikai közelségére nem vágyunk. Ebből a távolságból jobban látjuk és halljuk a partnerünket még akkor is, ha mérsékelt hangerősséggel beszél.
• Társasági távolság – közeli szakasz (121-210 cm között): ez az optimális távolság a tanár-diák munkakapcsolatban. A kommunikáció során senki sem akarja megérinteni a partnerét. Ez a távolság a személytelen ügyek megtárgyalására való, bár a közeli szakaszában több személyes mozzanat van még, mint a távoliban.
• Társasági távolság – távoli szakasz (211-360 cm között): a társasági távolság maximumán folytatott üzleti vagy társasági beszélgetés hivatalosabb jellegű. Ha ebben a távolságban elveszítjük a társunk tekintetét, kirekesztjük őt, és a társalgás elakad. A tanítás során a tanárnak – különösen a hátsó padsorokban helyet foglaló diákokkal – folyamatosan törekednie kell a szemkontaktus fenntartására.
• Nyilvános távolság – közeli szakasz (361-750 cm között): Martin Joos „formális stílus”-nak nevezi ezt a beszédmódot. A kapcsolat fenntartásához jelentősen megemelt hangerőre van szükség.
• Nyilvános távolság – távoli szakasz (751 cm-től): „színpadi távolság”. Nagyobb közönség előtt, illetve nyilvános szereplés alkalmával ez az optimális távolság, de a kommunikáció nem verbális részének közvetítése szinte teljes egészében a gesztusokra és a testhelyzetekre hárul, és a beszédtempó is lelassul. Ilyen szereplésnek tekintjük a nagy nyilvánosság előtt elmondott szónoklatokat – ide értve – a 80-100 főnél több résztvevő előtt tartott mindennemű előadást, például az évfolyam-előadásokat egy auditorium maximumban. (Sanda, 2009. 24.)

A térszabályozás vizsgálati körébe tartozik az ember által létrehozott környezet használata is. Míg iskoláinkban az oktató munka során hagyományos pad elrendezés szokásos, a hivatali életben az úgynevezett ügyfélfogadó pult, melynek a kellő magasságú megválasztása – egyfajta védőbástyaként is működik – térelhatároló szerepet is betölt.

Fontos, hogy mindig vegyük figyelembe a térköztartás szabályait. A zónatávolság függvényében kell szabályozni a hangerőt, a tekintetet és a testtartást, valamint a mozgást. A térközszabályozás során multiszenzitív az érzékelési modalitás. Tehát a távolság minden érzékszervre hat.

A tradicionális pedagógia a szó szoros értelmében is a „távolságtartó”, a „gyermekközpontú” irányok előnyben részesítik a fizikai értelemben is a „gyermek-közeliséget” – az egyéni „felségterületek” tiszteletben tartásával. (Zrinszky, 2002)

A kronemika (időviszonyok)

A társalgás sok esetben kínosan indul, más esetben viharos gyorsasággal zárul be. Tetten érhető minden társalgásban, de különösen jól megfigyelhető a telefonbeszélgetések során. (A hívott fél mindig szívesebben beszél, talán mert nem az ő számlájára ketyeg az óra.) Az embereknek korlátozott idejük van egymásra. Ez különösen igaz a hivatalos kommunikációban. A tanár a tanórán szoros időkeretek között végzi munkáját. Az időkeretek részben tervezettek, részben pedig improvizatívak. Nem könnyű megtalálni a helyes arányt, de arra ügyelni kell, hogy munkánk során az időzavart elkerüljük. (Forgó, 2011)

A nem verbális kommunikáció ismérveinek összegzéséhez jó kiindulási pontot jelent az alábbi táblázat, amely az együttműködő, a tehetetlen, a korlátozó, a közömbös és az erőszakos tanártípust jellemzi a stílus alaptónusa, a térközszabályozás, a kinezikus és az érintkezéses viselkedés, valamint a paranyelv szempontjából.